Bír 20 és ApCsel 7,44–53
(ÚSZ) „A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr –, vagy hol van az én nyugalmam helye? Nem az én kezem alkotta-e mindezt" (49-50)? Isten mindenütt ott van, ahol őt segítségül hívják. Ott van, ahol áldják az ő szent nevét. Mindenhol, ahol dicsőítik és szeretik őt. Amely otthonban hálát adnak neki, abban ő lakozást vesz, és megáldja az ott élőket. Isten azonban igazán azt szereti, ha az ember szív lehet a hajléka, ha beköltözhet oda. De fontos az Úr temploma is, mert odagyűlnek hívei, hogy énekelve közösen dicsőítsék őt. És hálát adva köszönetet mondjanak áldásaiért, kegyelméért, gondviseléséért. Olyan ez, mint amikor a szülőktől elköltözött gyerek hétvégenként hazamegy, hogy találkozzon szeretett szüleivel. Az Úrnak köszönhetjük hajlékainkat, szeretteinket, a szívünket és mindenünket, amink van. Hozzá tartozunk, mert ő teremtett mindent.
Fohász: Teremtő Istenem, mennyei, édes Atyám! Köszönöm, hogy lakozást vettél nálam, és beköltöztél a szívembe. Kérlek, költözz be azokba az otthonokban is, ahol még nem ismernek Téged, nem ismerik teremtő, gondviselő és mindenható személyedet. Ámen.