4Móz 14,26–45 és ApCsel 13,38–52
(ÚSZ) „Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát" (38). Lelkészi szolgálatom egyik – jó értelemben véve – legsúlyosabb pillanata az úrvacsorai liturgiának az a része, amikor Isten méltatlan, de elhívott szolgájaként a bűnök bocsánatát hirdetem. Minél többször mondom el, annál inkább érzem: semmi, porszem, férgecske vagyok (Ézs 41,14). Mégis: a bűnbocsánat az, ami felemel. Ami méltóvá, alkalmassá tesz. Hiszen „a mi alkalmasságunk Istentől van" (2Kor 3,5). Krisztusban bűneink meg vannak bocsátva! Isten a maga részéről rendezte minden rendezetlenségünket. És szeretné, ha az ő rendje bennünk is megmutatkozna. Vagyis méltóvá és alkalmassá formálódnánk. Ez úgy lehetséges, ha a bűnbocsánat szerint élünk, tehát magunkat és egymást is e szerint látjuk.
Fohász: Atyám, amikor Eléd jövök, egyetlen hivatkozási alapom és egyetlen mentségem van: Jézus. Benne és általa bocsátottál meg nekem, bűnösnek. Köszönöm, hogy erre ma is ráébresztettél. Köszönöm, hogy a Jézusban való hitben új, Veled közös utakon járhatok. Ámen.