Préd 2,12–26 és ApCsel 23,23–25
(ÓSZ) „Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt, hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri, és még éjjel sincs nyugta szívének?! Ez is hiábavalóság" (22-23)! Az igében elhangzik egy kérdés, amely az emberi cselekedetek értelmét vitatja. Van-e értelme a fáradságnak, az odaadásnak, a sok lótás-futásnak? Mi marad mindebből? Csak a fájdalom és bosszúság! Még éjjel sem hagynak bennünket nyugton fáradozásaink kérdései! Azt mondják ez a könyv embertanának csúcsa. Hiszen abszurd arra rákérdezni, hogy mi jut nekünk mindabból, amit a legjobb szándékkal, az evangélium igazságát követve próbálunk megtenni szeretteinkért, gyülekezetünkért, környezetünkért. Mi marad egy jó közösségből, egy szép szolgálatból? Az Úr irgalmában bízva azonban nyugalmat tudunk találni abban is, amiért estleg nem dicsérnek meg, vagy nem mondanak róla egyetlen jó szót sem.
Fohász: Gyakran gondolom úgy, Uram, hogy feleslegessé válik a jóért való fáradozás, és küszködéssé alakul a gyülekezetemért végzett munka. Add Lelked erejét, hogy teljes legyen bennem az odaadás minden Neked való szolgálatban. Mert hiszem, hogy mégis minden megmarad, ami a Te dicsőségedre történik. Ámen.