Mal 2,10–17 és 2Péter 1,1–11
(ÓSZ) „Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket! Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget" (10)? A próféta igazi lelkipásztorként fordul most népéhez. Nem felülről ostorozza őket. Nem azt mondja, hogy ti vagytok a hűtlenek, az elvetemedtek, a bálványimádók, a mindenféle idegen dologgal összeházasodók. Hanem úgy fogalmaz, hogy: mi vagyunk azok, akik Istennel és felebarátainkkal szemben annyi mindent elrontottunk. Sokszor azt gondoljuk, úgy lehet igazán figyelmeztetni az embereket az általuk elkövetett rosszra, ha feléjük emelkedünk. Malakiás máshogy fogalmaz. A magatartását krisztusinak érzem. Azt fejezi ki, hogy bármit is rontottunk, Isten itt van közöttünk. S ez számunkra valóság: Isten közénk jött Jézus Krisztusban, teljesen velünk van, osztozik még abban is, amit mi rontottunk el.
Fohász: Köszönöm, Istenem, hogy nem vagyok ura a másik ember életének, és nem az a dolgom, hogy ostorozzam felebarátomat. Köszönöm, hogy amint Te mindörökké velem vagy Jézus által, úgy osztozhatom én is felebarátaim fájdalmában. Ámen.