Préd 10 és ApCsel 27,9–26
(ÓSZ) „Ha rest az ember, megroskad a gerenda, és ha ölbe teszi a kezét, csöpög a háztető" (18). Az Unióban már nem lehet azt mondani, hogy lusta. Inkább úgy hívják: elszántsági fogyatékkal élő. Persze ez csak egy vicces megfogalmazás, amely azt mutatja, hogy lassan már semmit se lehet néven nevezni. Pedig a henyélés, a semmittevés, az ölbe tett kéz a legrosszabb emberi tulajdonságok. Katolikus testvéreink a főbűnök egyikét a jóra való restségnek nevezik. A Prédikátor itt egy olyan emberre gondol, akinek háza van, de nem törődik a beázással, a tető állapotával, és azért lassan minden tönkremegy. Az evangéliumban Jézus is azt a rest szolgát szidja meg, aki semmit se akart kezdeni Ura vagyonával, csak elásta félelmében (Mt 25,18). Egyházunkban is sokszor azért roskadnak a gerendák és csöpög a háztető, mert ölbe tettük a kezünket, és félelemből vagy csalódásból már nem azzal törődünk, amire Jézus elhívott.
Fohász: A roskadó gerendák és a csöpögő háztetők ügyét hozom most Eléd, Uram. Mert nem szeretem látni és nehezen viselem, ha az ember lustasága miatt bármi tönkremegy. Segíts, hogy sose tegyem ölbe a kezem, és mindig kész legyek megtartani, építeni azt, ami a Tiéd. Ámen.