Préd 5,9–19 és ApCsel 25,6–12
(ÓSZ) „Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, (...) amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki" (17). A Prédikátor egy hosszú és kritikus eszmefuttatás után, mely szerint a pénz, a jövedelem és a gazdagság „fájdalmasan rossz dolog", eljut addig a pozitív kijelentésig, hogy mi igazán jó és szép az életben. A sok rossz, szenvedést okozó és ezért fájdalmas dologgal szemben a Prédikátor a jóságnak és szépségnek azt a kombinációját állítja elénk, amelyet Isten ad. Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy mi, reformátusok igazából nem is tudunk mit kezdeni azzal, ami jó és szép. Félünk jóságosak lenni, inkább szigorúak vagyunk; óvatosak vagyunk azzal, ami szép, mert az egyszerűséget szeretjük. De nem kell, hogy ez így legyen! Minden Istennek kedves szolgálat, munka és felújítás után elmondhatjuk: ez jó és szép volt.
Fohász: Atyám! Te jó és szép világot teremtettél, és azt szeretted volna, hogy otthon érezzük magunkat. Bocsáss meg, hogy sok mindent rosszá és csúnyává teszünk. Amit Te áldásunkra szántál, az miattunk kifakul és rideggé lesz. Add, hogy ne fukarkodjunk a szavakkal, ha sikerült valamit a Te jó rendednek megfelelően tennünk. Hiszen a dicséret mindenért elsősorban Neked jár. Ámen.