Préd 4,17–5,8 és ApCsel 25,1–5
(ÓSZ) „Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy" (1)! A kevés beszéddel sosem voltam gondban. Rosszul esett viszont, hogy gyermekkoromban sokat mondták: „Néma gyereknek anyja sem érti a szavát". A Prédikátor szerint Isten szereti kevés beszédű gyermekeit. Azokat, akik kevés szóban is el tudják mondani neki kéréseiket, fájdalmaikat, könyörgéseiket. Gondoljunk csak az evangéliumban a tékozló fiú mondataira mielőtt hazatért volna (Lk 15,21), vagy a vámszedőre a templomban (Lk 18,13). De leginkább Jézus Krisztus figyelmeztetésére a Hegyi Beszédben: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót. (...) Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle" (Mt 6,7). Az ige szerint sem a gyors szív és nyelv, sem a szószátyárság nem válik javunkra Isten színe előtt.
Fohász: Uram, együtt szeretném most mondani a hazatérő fiúval, hogy „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek" (Lk 15,21). És bele akarom élni magam a vámszedő bűnbánatába: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek" (Lk 18,13)! Ámen.