Péld 29 és Lk 24,13–35
(ÓSZ) „Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát" (3). Mintha Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázata köszönne vissza ebben a mondatban (Lk 15,11-32). Legtöbbünk számára nyilvánvaló a szó szerinti értelme. A züllés, a tékozlás számára nincs az a vagyon, ami ne lenne elkótyavetyélhető. S amíg a pénz tart, behízelgő, hamis barát is akad szép számmal. Erre mondja a magyar, hogy: apa- vagy anyaszomorító. A Biblia azonban beszél a parázna Izráelről is. Tehát lelki hűtlenségről, amikor az ember az istenfiúság örökségét és a kiválasztottságát tékozolja el. A jelenések könyvében a „nagy parázna" a szentek és a vértanúk vérétől részeg (Jel 17,6). Ezzel szemben: „A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet" (Péld 9,10). Aki ezen az úton jár, végül hallhatja: jól van, hű szolgám, menj be a te Atyádnak örömébe (Mt 25,14-30)!
Fohász: Bocsáss meg, Uram, mert tudom, hogy sokszor megszomorítottalak hűtlenségemmel és engedetlenségemmel. Kérlek, „ne vess el orcás elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen" (Zsolt 51,13-14). Ámen.