Péld 28 és Lk 24,1–12
(ÓSZ) „Aki figyelmezteti az embereket, az végül kedvesebb lesz annál, aki csak hízeleg" (23). Volt tanárnőnk, aki következetesen, szigorúan s főleg személyválogatás nélkül értékelt minket. Még az osztályban sem volt, mi síri csöndben vártuk. Mindannyian tartottunk tőle. Egy másik tanárunk viszont mindent elengedett, nem kért sokat, azt is ritkán. Ő volt a kedvencünk. Ám később, mikor nagyon hiányzott a meg nem követelt tudás, és vérrel verejtékkel kellett pótolnom, teljesen megváltozott a korábbi értékrend. Ez az igénk is, hasonlóan a tegnapihoz, a szeretetből fakadó intést helyezi előtérbe. Káténk a kulcsok hatalmával élés magyarázatánál ezt mondja: „Mikor a hitetlennek és képmutatónak azt hirdetik, hogy Isten haragja rajtuk marad, míg meg nem térnek: bezárul a mennyek országa" (Református keresztyén kis káté, 73. kérdés-felelet). És ez nem fenyegetés, hanem a szeretet hangján megszólaló figyelmeztetés.
Fohász: Uram, köszönöm az intő, a figyelmeztető szót is. Hiszem, hogy a Téged szeretőknek minden a javukat szolgálja (Róm 8,28). Kérlek, segíts meghallanom és megértenem szavadat! Ámen.