2Krónika 1,1–17 és Mk 6,45–56
(ÚSZ) „Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni" (46). Mielőtt Jézus a tengeren járt volna, távol mindenkitől, egyedül imádkozott. Több, mint ötezer embert vendégelt meg, akiktől most elbúcsúzott, de nem engedte el őket teljesen. Felment a hegyre és imádkozott – hiszem, hogy értük is. Te vajon tudsz hasonlóan cselekedni, kedves Testvérem, egy-egy találkozás után? Amikor van alkalmad magadban maradni, elcsendesedni, vajon szoktál-e imádkozni azokért, akikkel együtt élsz, együtt dolgozol, vagy akikkel futólag találkoztál és beszélgettél? Mennyi baj, félreértés oldódna, ha tudnánk így cselekedni! Van egyáltalán egy csendes helyed, egy elkülönülő hegyed, mint Jézusnak, ahol nem zavar senki, és ahol az Atyával találkozol? Vidd ma Isten elé azokat, akiket az életedbe helyezett, akikkel fontos találkozásod volt. Jézus mondja: „bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"

Fohász: Nem szeretnék keményszívű ember lenni, Uram, Istenem! Kérlek, segíts nekem! Adj időt és helyet a Veled való rendszeres találkozásra, adj időt és helyet az imádkozásra! Nyisd meg a szívemet, hadd vigyek Eléd másokat, oly sok a szükségben szenvedő és magányba zárkózott ember. Segítsd meg őket kegyelmesen! Ámen.