2Krón 20,20–37 és Mk 14,12–25
(ÚSZ) „Amikor asztalhoz telepedtek, és ettek, ezt mondta Jézus: Bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem" (18). Jézus a tanítványaival vacsorázik. Nem hétköznapi étkezés ez. Ünnepi. Gondosan előkészítve. Azt hihetnénk, hogy békés, kínos kérdések nélküli lesz az együttlét. Olyan, amilyet mi is szeretnénk a nagy családi étkezéseken. Ha bizonyos témák nem kerülnének elő, ha a kínos kérdések, kellemetlen beszólások elmaradnának. Csak mosolyognánk, kedvesek lennénk, ennénk egy jót, majd elégedetten távoznánk. Talán meglepő, hogy Jézust nem zavarják az elvárásaink! Mert ami fontos, arról beszélni kell! Kényelmetlen vagy sem. Jézus felhozza a témát, amit jobb lenne kerülni. Pedig fontos, mert a megváltásunk igéi hangzanak el ezután. A békesség látszatába rejtőző étkezésnél előbbre való a valódi békesség. Ez a nehézségeket, az őszinteséget is vállalja Jézus jelenlétében.

Fohász: Uram! Köszönöm, hogy kimozdítasz a tökéletesség látszatából; köszönöm, hogy melletted nem kell titkolnom gondjaimat. Hálás vagyok, hogy Veled az életem legkínosabb részleteit is megbeszélhetem. Áldalak, mert megváltottál és megbocsátottad bűneimet. Segíts, hogy tisztázni tudjam dolgaimat, megmaradva a Veled való békességben. Ámen.