2Krón 19 és Mk 13,21–37
(ÚSZ) „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el" (31). Már nagyanyáink is azt mondogatták, hogy nem olyan a világ, mint volt azelőtt, s imádságos szívvel várták az Úr eljövetelét. Látták és értelmezték a jeleket. Talán az Ige fényében. És ők még nem is tudhattak a föld másik végén zajló eseményekről, nem a globális világban éltek. Szerintem, és hadd legyen ez biztatás, ma már nem oly nehéz azonosulni az ajtóőrrel, akit Jézus említ. Érezzük, hogy bizony, készen kell lenni, vigyázni, virrasztani kell. A teremtett világ elmúlik, de az Ige örökké megmarad. Az Ige van, volt és lesz. Ügyeljünk arra, hogy az örök Szó, a testté lett Ige, maga Jézus Krisztus ott legyen a szívünkben – az első helyen. Mert ha minden elmúlik is, ő él mindörökké. És élünk vele mi is!

Fohász: Uram! Köszönöm, hogy körülnézve a Te alkotásodban gyönyörködhetem. Bocsásd meg, hogy mi, emberek féktelenül és felelőtlenül tesszük tönkre azt, ami számodra kedves, mert Te alkottad. Jöjj, Úr Jézus, hatalommal és dicsőséggel, vegyél magadhoz engem is. Lelkeddel támogass a virrasztásban, és örökkévaló Igéddel segíts a felkészülésben. Ámen.