2Krón 15 és Mk 12,1–17
(ÚSZ) „Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. Újból küldött egy szolgát; ezt megölték" (4-5). Most, egy munkával töltött hét végén, egy munkásokról szóló példázattal mutat rá Jézus, hogy semmi, amiben vagy amivel dolgozunk, nem a miénk. Mi vagy romboljuk és pusztítjuk, vagy építjük és gyarapíthatjuk azt, ami ránk bízatott. Munkálkodásunkban azonban nem hagyja a mi Urunk, hogy elszakadjunk tőle. Bármi is legyen a feladatunk, fontos, hogy a kapcsolatot vele el ne veszítsük. Mert az Úr előtti felelősségünk, hiszen a teremtményei vagyunk, nem kell, hogy teherré legyen, hiszen a vele való bizalmas kapcsolat szent erőforrássá lehet számunkra. Ma is küldi hozzánk szolgáit. Nem csak egyet, mindig újabbat. Meddig zárkózunk még el a bizonyságtévők elől? És az evangélium elől? A munkánk mellett fontos időt tölteni, élő kapcsolatot tartani az Úrral!

Fohász: Uram! Köszönöm, hogy országod munkása lehetek. Add, hogy Szentlelkeddel a szívemben mindig készen álljak arra, hogy meghalljam küldötteid Tőled jövő üzenetét. Szükségem van az Ige szolgáira, hogy építeni és gyarapítani tudjam, amit Tőled kaptam. Ámen.