2Krón 21,12–20 és Mk 14,43–52
(ÚSZ) „Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük" (49). Szörnyen hangzik a mondatban a „kell" szó, mert nem Isten ígéretének öröméről szól a beteljesedés. Ebben is, így is be kell teljesednie? A bűnösök közé kell sorolni? Gonoszul bánni vele? Akad, aki elárulja; mások elszaladnak; van, aki az elfogói közt van; még az az egy is, akit vele együtt fogtak el, ingét otthagyva menekül. Azt mondanánk: ne így legyen! A „kell" súlya egyaránt lehúzza a katonákat, Júdást, az összes tanítványt. Az evangélium egy sorba állítja őket. Mindenki hűtlen lett Jézushoz, s e hűtlenség oka a bűn lehúzó súlya, amiért mindennek így kellett történnie. De Jézus szavaiban az ő hűsége is ott van, amely nagyobb az emberi hűtlenségnél. Mert ami épp beteljesedik, az a megváltás. Az odavezető út bűnöktől rögös, de Isten szeretete mindig nagyobb, és mindent kiegyenesít.

Fohász: Uram! Magasztallak Téged, mert hűséged mindig győz az én hűtlenségemen. A bűn sokszor megkörnyékez kegyetlenség szükségszerűségével, de szereteted mindig előttem ragyog. Te vagy a fény az én sötétségemben. Segíts, hogy napról napra Rád tudjam bízni magam, és csak azt várjam, ami a Te kegyelmes tervedben elrendeltetett. Ámen.