Jób 23 és 2Tim 1,15–18
(ÓSZ) „Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait" (12). Jób jól ismerte Isten parancsait. Keblébe zárta szája mondásait. Ez azt is jelentette, hogy egy-egy élethelyzetében fel tudta idézni Isten beszédét. Ha öröme volt, hálaadás tört fel a szívéből; ha szomorú volt, a vigasztalásról szóló útmutatásokat ismételgette magában. Ha bűnösökkel találkozott, az Úr intései juthattak eszébe; ha bíráskodott, a bölcsesség igéire gondolhatott. Nem tért el tőle sem jobbra, sem balra. A zsoltár szerzője is ezt tette: szívébe zárta Isten beszédét, hogy ne vétkezzen ellene (Zsolt 119,11). Jó megtanulni az Isten Igéjét, keblünkbe zárni szájának mondásait. Jób szenvedése és elkeseredése közepette is próbált útmutatást találni... Ha a próbák között kérdésünkre nem halljuk Isten válaszát, az még nem azt jelenti, hogy nincs is válasz, csak türelemmel kell várni. Várod Isten válaszát?
Fohász: Uram! Kérlek, segíts meg, hogy beszédedet én is keblembe zárjam. Hogy igédet szívemben hordozzam, és ne térjek el attól se jobbra, se balra. Ha pedig a próbák között nem értem, mindezt miért engeded, segíts állhatatosan várni a Te igédre akkor is. Ámen.