Jób 12 és 1Tim 3,14–16
(ÓSZ) „Nevetséges lettem barátaim előtt, mert Istenhez kiáltoztam meghallgatásért" (4)! A nevetés lehet jóízű, felszabadult és lehet gúnyolódó, megalázó. Jób a barátai részéről gúnyolódó nevetést hall. Ő meghallgatásért kiált Istenhez, a barátai pedig gúnyolódva mondják: „elnémíthatja-e fecsegésed az embereket" (11,3)? Ő kiáll igazáért, a barátai csak gúnyolódnak: „te már az istenfélelmet is semmibe veszed" (15,4). Nevetséges lett Jób a barátai előtt. Amint nevetséges volt Dávid Góliát előtt (1Sám 17,4). És nevetséges volt a kereszten Jézus is, hiszen úgymond: „másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni" (Mt 27,42). A modern kor felvilágosult embere is nevet azon, aki Istenhez kiált. Ma is „nevetséges lett az igaz", aki bizalommal kitart az imádságban. Mégis, engedjünk az igének: az imádkozásban legyetek állhatatosak (Róm 12,12)! Hadd nevessenek gúnyolódva, mi a mennyei örömre készülünk!
Fohász: Uram! Ha mások mosolyognak is rajtam, ha gúnyolódnak is viselkedésemen, ha bántanak is a hitem miatt, én akkor is Hozzád kiáltok, „mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem" (Zsolt 25,5). Hallgass meg, segíts meg, tedd állhatatossá az én lelkemet. Ámen.