Ézs 20 és Lk 10,1–16
(ÚSZ) „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut" (3–4)! Jézus itt a teljes ráhagyatkozásra tanítja övéit. Elküldi őket Igét hirdetni, de figyelmeztet, hogy semmit nem vihetnek magukkal. Ha mi bárhova elindulunk, igyekszünk – úgymond – bebiztosítani magunkat. Tele a táskánk és az éltünk kacatokkal, gyógyszerekkel, bankkártyákkal, a szívünk pedig aggodalommal. Sokszor jobban bízunk a tárgyakban, vagyonban, kapcsolatokban, mint az élő Istenben; és csodálkozunk, ha utunk során elerőtlenedünk, kiégünk. Mindannyian feküdtünk már víz felszínén: ha merjük elengedni magunkat, akkor fennmaradunk. Igénk is erre figyelmeztet: ha merünk beelsimulni Jézus kezébe és akaratába, elég lesz nekünk az ő kegyelme!
Fohász: „Törvényednek eleget bűnös ember nem tehet; buzgóságom égne bár, s folyna könnyem, mint az ár: elégtételt az nem ad, csak te válthatsz meg magad. Jövök, semmit nem hozva, keresztedbe fogódzva, meztelen, hogy felruházz, árván, bízva, hogy megszánsz; nem hagy a bűn pihenést: mosd le, ó, mert megemészt" (RÉ. 458.)!