Ézs 34 és Lk 12,41–48
(ÚSZ) „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon" (48). Az idézett jézusi mondatot lehet fenyegetésként is olvasni, akárcsak a Tízparancsolat igéit. Azonban, ha mindkettőt inkább a féltő szeretet beszédeként hallgatjuk, jobban megérthetjük őket. Jézus itt a szeretet hangján szól, amikor arra emlékeztet: mindenünk, amink van, tőle származik. Életünk, javaink, ajándékaink, tehetségünk csak akkor kerülnek helyükre, ha az ő dicsőségére ajánljuk fel őket. S ha az Ige tükrébe nézünk, ráébredünk, hogy mennyit kaptunk! Sokat! Természetes hát, hogy mindezért hálából odaszánjuk magunkat az ő szolgálatára, nem görcsösen, a számokéréstől félve, hanem örömmel, hiszen az a jutalmunk, hogy egyáltalán szolgálhatunk.
Fohász: „Uram, az éltem, kezedbe tettem, nem félek többé, áldlak örökké. Kezedben hadd legyek agyag csupán, áraszd rám Lelkedet, pecséted nyomd rám. Nekem ködös még, de te tudod rég, mi van előttem, s mi lesz belőlem. Kegyelmed várom, Uram Királyom, Igéd vezessen fényben, sötétben" (Uram, az életem kezedbe tettem)! Ámen.