Ézs 29 és Lk 11,37–54
(ÚSZ) „Jaj nektek" (43)! Olvassa a napi igét és elszégyelli az ember magát, mert mintha Urunk rólunk beszélne. Nem könnyű leírni: semmivel sem vagyunk jobbak, mint az egykori írástudók és farizeusok. Kifelé szépet mutatunk, templomainkat felújítjuk, emléktáblákat állítunk, s közben a gyülekezetben széthúzás és gyűlölet munkál. Szeretjük, ha fontosak lehetünk, szeretjük válogatni a főhelyeket. Ha adakozunk, azt szeretjük látványosan tenni, és ha Jézus megszólít minket az igén keresztül, hogy nézzünk magunkba, képesek vagyunk halálosan megsértődni, akár az egykori elöljárók. „Jaj nektek!" – kiált fel Jézus. Jaj nekünk, ha nem ismerjük fel őt és benne meglátogatásunk és megtérésünk szükségességének idejét.
Fohász: Mindenható Jóatyám! Megalázom most magam hatalmas kezed alatt. Megvallom előtted, hogy őszintén bánom, mennyi szomorúságot okoztam Szent Fiadnak. Csak kegyelmedben tudom máshogy látni magam. Kérlek, hadd töltsön el örömmel, hogy Te megváltottál engem vétkeimből. Ámen.