Ézs 48 és Lk 14,25–35
(ÓSZ) „De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek" (10). A nyomorúság olyan, mint a kohó. Égető, perzselő tűz, amely egy pillanatnyi enyhülést sem kínál. Folyton-folyvást kínoz, éjjel sem hagy pihenni, az ember teste és lelke szinte megolvad tőle. Ki ne élte volna már ezt át? Nincs ember, akinek csupa öröm és boldogság jutna osztályrészül. De bármennyire is szeretnénk a nyomorúságot elkerülni vagy legalább az idejét lerövidíteni, a felesleges salakot csak ez a kohó égetheti ki belőlünk. Ugyanebben a szellemben mondja Jézus a mai újszövetségi igeszakaszban: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,27). Aki saját keresztjét méricskéli, másokéhoz hasonlítgatva elhordozhatatlannak ítéli, az még nem ismerte meg Krisztusnak a nyomorúságban megmutatkozó erejét. Abban még ott van a hitetlenség, bizalmatlanság salakja.
Fohász: Krisztusom, aki isteni lényed szerint minden kereszttől mentes maradhattál volna, mégis értem, bűnös emberért a legnagyobb nyomorúságot vállaltad magadra. Segíts nekem Rád tekintve hordozni a magam keresztjét. Ámen.