Ézs 54 és Lk 16,19–31
(ÚSZ) „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették" (22). Bár a példázat központi mondanivalója egészen más, mégis tanítást ad nekünk a halál utáni életről. Sok téveszme él arról, mi lesz velünk vagy elhunyt szeretteinkkel a halál után. A kétféle végkifejlet Jézus szavaiból nyíltan kiviláglik: Ábrahám kebele vagy a föld pora. Ábrahám a kegyelmi kiválasztás ősképe. Akit tehát az angyalok Ábrahám kebelére vittek, az – Isten kegyelemből kiválasztott gyermekeként – a halála után is bizonyosan élni fog. Mert Isten „nem a holtak Istene, hanem az élőké" (Mt 22,32). De az elhunyt választottakkal már nem beszélhetünk, nem hívhatjuk őket segítségül. Lázár sem reagál a gazdag szavaira. Az apostol ezért használja a korinthusi levélben az alvás fogalmát. Aki alszik, az bár él, de nem formálja a dolgok alakulását. Várja az ébredést, a feltámadást.
Fohász: Minden élet forrása Te vagy, ó Isten! Most leborulok előtted, és hálát adok Neked evilági és örök életemért egyaránt. Nagy kegyelem az, hogy velem vagy itt e földön, és szorosan fogod kezem életem végeztével is. Mindörökké. Ámen.