Jer 10 és Gal 4,1–11
(ÚSZ) „Talán hiába fáradoztam értetek" (11). „Hiába fáradoztam!" Sok csalódás, elpazarolt idő és energia, fölösleges munka van e mondat mögött. Hasonló érzéseknek ad a hangot a zsoltár: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság" (Zsolt 90,10). Szomorú, ha végül csak ennyit tud megállapítani az ember. Kifakad a szülő, mert idős korára szeretett gyermeke rá sem nyitja az ajtót. Kifakad a dolgozó, mert a fáradtságos évtizedek után a nyugdíja maga a megaláztatás. Kifakad a lelkész, mert nincsenek megtérők a gyülekezetben. De vajon az Úr nem érezhet-e így velünk kapcsolatban? Az a sok hívás, zörgetés és keresés a részéről, az a sok templomban eltöltött idő a részünkről, vajon meghozta-e már a gyümölcsét bennünk? Törekedjünk mindnyájan megszentelt életre, nehogy felettünk is majd ez hangozzék az Úrtól: „hiába fáradoztam értetek".
Fohász: „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám, égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, s Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent" (RÉ. 463.)! Ámen.