Jer 29 és 2Kor 13
(ÓSZ) „Hazugsággal biztatott benneteket" (31). Fájdalmas dolog jutott eszembe, hogy mikor esünk mi is ebbe a bűnbe, és hazugsággal biztatunk. Haldoklik egy családtag, ő is tudja, mi is tudjuk, hogy elkerülhetetlen a búcsú. Mégsem merünk az igazságról beszélni, hanem hazugsággal biztatjuk. Azt mondjuk neki, természetesen jó szándékkal, hogy majd meg fog gyógyulni, csak hinnie kell benne. Vagy azt, hogy minden rendben lesz, majd a jó Isten magához veszi, és nem szenved tovább. Ezt azonban csak annak mondhatjuk, akinek élő hite van Jézus Krisztusban, a Megváltóban. Nincs olyan ígéret a Bibliában, hogy mindegy, ki hogyan élt, a Jóisten majd úgyis magához veszi. Ez hazug biztatás. Ha komolyan elhisszük Isten kijelentett Igéjét, akkor csendes biztatással, imádsággal segítsük oda a haldoklót a bűnöket a halálos ágyon is megbocsátani tudó Jézushoz, hiszen ő mondja: „senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam" (Jn 14,6).
Fohász: „Amint vagyok, – nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át; hadd bízza lelkem rád magát: – fogadj el, Jézusom! Amint vagyok, – hogy a te szent szerelmed tudjam, mit jelent már itt, s majd egykor odafent: – fogadj el, Jézusom" (RÉ. 460.)! Ámen.