Jer 28 és 2Kor 12
(ÚSZ) „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam" (7). Az apostol kétszer is megemlíti, hogy a tövis azért adatott neki, hogy el ne bízza magát. Mert egyébként volna rá oka, hiszen sok mindent tett ő már az Úrért. „Többet fáradoztam, mint ők mindnyájan" (1Kor 15,10) – írja a többi apostolra utalva ugyanennek a gyülekezetnek. Mindannyiunknak kísértés ez. Szeretjük, ha megemlítik érdemeinket, elért eredményeinket, faáradozásainkat. Isten viszont szívesen emlékeztet minket kegyelmére való méltatlanságunkra, különösen, ha az ún. érdemeinktől való megrészegülésünkben magunkat méltóbbnak tartjuk másoknál. Isten úgy látta jónak, hogy még a nagy apostolt is meghagyja ebben a rejtélyes gyötrődésben. Ellenben megérttette vele, hogy erőtlenül is használni tudja őt, sőt így jobban megtapasztalja Isten erejét. Neked is mondja ma az Úr: „Elég neked az én kegyelmem".
Fohász: „Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, el ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, tőled elszakadnom ne hagyj semmiért. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; bár e test erőtlen: te oltárodon keserű pohárral, hittel áldozom" (RÉ. 338.). Ámen.