Jer 24 és 2Kor 8
(ÓSZ) „Jó szándékkal tekintek rájuk, és visszahozom őket ebbe az országba" (6). Isten úgy engedi meg az elhurcoltatást és a fogságot eltévedt népének, hogy kimondatja Jeremiással: az ítélet nem örökre szól, el fog jönni a hazatérés napja. Isten lényegében velük tart a fogságba, mert nem szűnt meg szeretni népét. Jó úgy gondolni életünk nyomorúságaira, hogy az Úr nem hagyott el minket, és velünk van azokban. Egy idős, sokat megélt lelkész mondta: a nagy próba nem ok a zúgolódásra, hanem ok a még több imádságra, és az Isten előtti nagyobb megalázkodásra. Azt is mondta, hogy soha nem érezte olyan közel magához Istent, soha annyi csodát és áldást nem tapasztalt, mint a nyolc év fogság alatt, amit Szibériában kellett eltöltenie. Szeresd az Urat teljes szívedből, és meg fogod tapasztalni, hogy semmi „nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban" (Róm 8,39).
Fohász: „Egyedüli reményem, ó, Isten, csak te vagy; jövel és nézz meg engem, magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj! Ha a nehéz időkben elcsügged a szívem, vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom és mentségre nincs módom, te tarts meg, Istenem" (RÉ. 276.)! Ámen.