Jób 34 és Jak 2,1–13
(ÓSZ) „Tettei szerint fizet az embernek" (11). Nincs kivétel, mondja Elíhú. Mindenki azt kapja, amit érdemel. Még Jób is. Még Jákób is, aki bár áldott ember, megszenvedi a magáét. Csakúgy, mint az egykor dühöngő farizeus, Pál. Valóban beépült világunkba egyfajta visszhangzattan, amely szerint: kérlelhetetlenül azt kapjuk, amit adunk, mert Isten igazságos (Zsolt 18,26). De tagadhatatlan, hogy vannak esetek, melyek nem illeszthetők ebbe a sémába. Feladják a leckét a mai Jóboknak is. Hadd kérdezzem: jóságodra hitványság és elutasítás volt a felelet, vagy épp ellenkezőleg, hitványságodra szelíd szeretet jött válaszul. Megcsal a visszhang? Az Úr az irgalmasság hangján keres Téged ilyenkor (Zsolt 103,10.13). Nagyobb dicsőségét akarja megmutatni Neked Jézusban, akiben diadalmaskodott az irgalmasság az ítéleten (Jak 2,13).
Fohász: Mennyei Édesatyám! Köszönöm, hogy megmutatod mind igazságos, mind irgalmas arcodat. Atyai szeretetedért vagyok hálás, mert azt kapom, amit emberileg nem érdemlek és nem is értek. Köszönöm, hogy nekem is megkegyelmeztél. Nem érdemlem, de köszönöm. Ámen.