Jób 14 és Jel 3,1–6 (ÚSZ) „Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel" (1–2). Ez a levél is biztat, mint a többi, de bennem valahogy erősebb a szégyenérzet, amikor olvasom. Ezek vagyunk mi. Ilyen vagyok én. Az, hogy halott, azt jelenti, hogy nem igazi, nem őszinte, ha-nem hamis. Azt jelenti, hogy látszatkeresztyén. Aki a világot szereti szívből, és csak a felszínen hívő. Ismeri, belakja az egyház díszleteit, de semmit nem ért, semmit nem hisz igazán. Azért halott, mert számára Jézus Krisztus halott. Nem ismeri, nem keresi, nem szólítja, nem szereti őt. Nélküle él, nélküle dönt. Egy olyan Isten segíthetne rajtunk, aki meghalt és feltámadt, aki legyőzte a bűnt és a halált. Olyan, aki velünk van, hitet ad, Lelkével bennünk munkálkodik. Egy ilyen Isten menthetne meg minket. Jut eszembe, feltűnt már, hogy az evangéliumokban amikor Jézus halottal találkozik, mindet feltámasztja? Csak Jézus ébreszthet fel minket. Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz!
Fohász: Uram, Jézus Krisztus! Rólam, rólunk beszélsz. Mi vagyunk a szárdisziak! Én is, Uram, méltatlan vagyok arra, hogy Rólad keresztyénnek nevezzenek. Hamis a hitem, a szeretetem. Képmutató vagyok, aki csak a látszatra figyel. Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz! Ámen.