Jóel 2,12–27 és 1Pt 4,12–19
(ÓSZ) „Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után" (14)? A próféta szívet szaggató megtérésre szólítja fel nemzedékét. Maga is belátja: a nép gyarlósága megérett az ítéletre; az Úr azonban: kegyelmes és türelmes övéivel. Ki tudja, hátha meggondolja magát. Hátha az utolsó pillanatban újra elfordítja róluk haragját. Nem lehet tudni. Az azonban biztos, hogy veszteség nélkül nincs nyereség. Vagy a nép vagy az Úr veszít ezen. Ha az Úr büntetni fog, igazságos marad, de a nép elvész. Ha irgalomra indul irántuk, és kapnak még egy esélyt, akkor súlytalanná lesznek figyelmeztető szavai. De van itt egy szó: „megbánja" – ez az ige megértésének kulcsa. A nép őszinte megbánása láttán az Úr is megbánja a jogos ítéletet (Jer 18,7-10). Ez a kifejezés azt is jelenti: elszenvedni. Így cselekedett velünk Jézus az idők teljességében. Megbánta, majd elszenvedte bűneinket: miattunk, helyettünk és értünk.
Fohász: Uram, emlékszem szorultságomra, amikor kételyek gyötörtek, hogyan ítélsz ügyemben. Döntöttél, és amit tettél, értem tetted. Te lettél a vesztes. Te vetted el azt, ami senkinek sem kellett: Te szenvedted el a gyalázatot, a kínt, a halált. Így nyertél meg engem is. Dicsőség Neked mindörökké. Ámen.