1Krón 5,23–41 és Kol 2,1–7
(ÓSZ) „De hűtlenné váltak őseik Istenéhez, mert azoknak a népeknek az isteneivel paráználkodtak, amelyeket Isten kipusztított előlük az országból" (25). Milyen szomorú kép... Manassé törzsének egyik fele bízott az Úrban, a másik hűtlenné vált, testi-lelki paráznaságba esett. Utóbbit maga alá gyűrte a világ – minden kívánságával együtt. Nem az a kérdés, hogy milyen hasonlóságokkal és különbségekkel indulunk az életben, hanem az, hogy a végén melyik állítás lesz ránk érvényes: „az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik" (Lk 17,34). Pál épp a mai igerészben írja a kolosséiaknak, hogy nem csupán elméletben kell befogadni-elfogadni Krisztust, hanem élni őbenne; hit által meggyökerezni, felépülni, és megerősödni benne (Kol 2,6-7). Mert nem mindegy, kinek a szolgálatára szegődünk, hiszen: „a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad" (RÉ. 467.).
Fohász: Ejts rabul engem, Uram, hogy ne a bűn, a Sátán, a testiség; ne a világi kívánságok rabja legyek! A Neked való engedelmes életben és szolgálatban keresem szabadságomat. Csak Benned találom meg, Uram. Köszönöm! Kérlek, tarts magadhoz közel mindvégig. Ámen.