1Krón 18 és Mk 2,13–17
(ÚSZ) „Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt" (14). Lévi a gyűlölt, megszálló hatalom pénzbehajtója volt. Saját honfitársaitól kényszerítette ki a kötelező és saját hasznával megtoldott vámot. Nem volt véletlen, hogy gyűlöleték. Jézus mégis odament hozzá, és elhívta. Mire gondolhatott Lévi? Megállt mellette valaki, aki nem lenézően, megvetően, átkozódva adta oda a megfejelt vámot, hanem szóba állt vele. Szeretettel, de határozottan csak ennyit mondott: „Kövess engem!" Jézus nem a múltjára és jelenére nézett, hanem azt látta benne, akivé majd lesz. Lévi a megszálló hatalom kinyújtott keze volt, de a Szentlélek kitöltetése után Jézus keze lett. Aki írásban adta hírül: elérkezett Isten országa, minden beteljesedett. A beteg tehát meggyógyult, a bűnös megigazult. Mégiscsak lehet a „kutyából szalonna"!
Fohász: Úr Jézus! Szavadra, hívásodra, vezetésedre, bárcsak mindig egy határozott igen lenne a válaszom. Add, hogy ne fontolgatva, számítgatva induljak, hanem engedelmeskedve, készségesen, mert csak így lehetek áldott eszközöd. Veled mindent vállalok, Uram, adj nekem ehhez az elhatározáshoz bátorságot! Ámen.