1Móz 27,1–33 és 1Kor 15,35–58
(ÚSZ) „Halál, hol a te fullánkod" (55)? Amikor az embert megcsípi egy méh, a fullánkja megmarad a sebben, és sokáig irritálja, bántja a szervezetet, míg az kidolgozza magából. Ilyen a halál fullánkja is. Idegen anyagként hordozzuk magunkban, irritál, megkínoz bennünket. De Isten nem halálra teremtette az embert, hanem életre. Éppen ezért érezzük a halált úgymond: testidegen anyagnak, és keressük a módokat, hogyan tudnánk rajta túllépni. Egyesek abban bíznak, hogyha maradandót alkotnak ebben az életben, akkor valamilyen szinten – legalábbis az emberiség emlékezetében – örök életük lesz. Mások azt vallják: gyermekeinkben élünk tovább. Jézus Krisztus nem efféle félmegoldásokat kínál. Ő végső és teljes diadalt szerzett a halál felett.
Fohász: Úr Jézus Krisztus, „győzhetetlen én kőszálom" (RÉ 346)! Hálatelt szívvel mondok Neked köszönetet, hogy diadalt arattál a halál felett, és így nekem is életem lehet: el nem múló, örök életem. Ámen.