1Móz 37 és 2Kor 6,11–18
(ÚSZ) „Mert mi az élő Isten temploma vagyunk" (16). Több súlypontja is van ennek a rövidke igerésznek, de ma csak azt az állítást mérlegeljük, hogy élő Istenünk van. Vannak emberek, akik holt dolgokban bizakodnak. Egy piros karkötőben, amely távol tartja az ártást, egy műanyag feszületben, amely szerencsét hoz, az összekuporgatott pénzben, amelytől majd az időskor nyugalmát remélik. Kérlek, értsd jól: mindezek valójában haszontalan dolgok, legfeljebb hamis megnyugvást kínálnak, de hatással nincsenek az eseményekre. Csak az gyakorolhat hatást, aki él. A mi Istenünk élő Isten. Sőt értünk élő Isten. Nem süket, nem vak, nem béna, hanem cselekvő, hatalommal bíró Úr. Bízzuk hát őrá életünket.
Fohász: Uram, hálát adok Neked, hogy nem elérhetetlen magasságokban lakozol, hanem templommá szenteled a Benned bízók életét. Hadd legyen az én életem is ilyen Rád mutató templom, ahol Veled, az élő Istennel lehet találkozni. Ámen.