1Móz 33 és 2Kor 4,7–18
(ÚSZ) „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak" (7). Sokszor csodálattal tekintünk azokra az emberekre, akiket Isten különleges szolgálóinak ismerünk el. Lehetnek azok kortárasaink vagy múltbéli hithősök, úgy gondoljuk, kimagaslanak a hétköznapi keresztyének közül. Mintha valami különleges képességet kaptak volna Istentől. Pedig bennük sem az emberi nagyságuk az igazi érték, hanem a Krisztusba vetett hitük. Ez a kincs sosem erős széfekben elzárva, hanem a cserépedény emberi életekben tud Istenre mutatni. Lehetne bármily erős hitem, ha nem a megfelelő istenbe vetném, nem tarthatna meg az életre. Inkább legyen törékeny az én cserépedény keresztyénségem, de legyen ott benne a megtartó hit, amely Krisztust, s általa szerető Atyámat ragadja meg. Mert nem hitem ereje, hanem megbízható Uram ereje tart meg.
Fohász: Jézus Krisztus, Te vagy minden reménységem, Benned bízva tudhatom, hogy örök életem van. Ha saját hitem törékenysége elbizonytalanít, irányítsd tekintetemet önmagadra, mint aki egyedül képes megtartani engem. Ámen.