1Móz 31,22–54 és 2Kor 3
(ÚSZ) „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (17). Isten úgy alkotja meg az embert, hogy egy kockázati tényezőt is elhelyez a teremtettségben: az embert nem bábnak, hanem szabadnak teremti. Amikor aztán az ember visszaél szabadságával, örök vágyakozásra ítéli önmagát. Szíve mélyén folyton-folyvást keresi, kutatja azt az elvesztett szabadságot, amelyet csakis Teremtője közelségében élhet át. Megpróbálja a szabadság legkülönfélébb formáit megélni, de ezek emberi próbálkozásként sorra kudarcra vannak ítélve; az ember szabadsága így rövid időn belül szabadossággá silányul. Az igazi szabadság csakis Krisztusban mint új Ádámban a miénk, „aki által kiáltjuk: Abbá, Atya!" (Róm 8,15) – erre pedig a Szentlélek juttathat el. Szabadság tehát csak ott van, ahol az Úr Lelke munkálkodik.
Fohász: Szabadságnak Lelke, sose engedd, hogy megelégedjek a szabadság illúziójával, hanem vezess el engem Krisztushoz, a benne megadatott teljes szabadságra, mert csakis azoknak nincs kárukra sem élet, sem halál, akik hozzá tartoznak. Ámen.