1Móz 47 és 2Kor 12,11–21
(ÓSZ) „Jövevényként jöttünk erre a földre" (4). Isten csodája, hogy Lelke által áldás lehet, áldást hordozhat életünk. Még akkor is, ha tudjuk, mert idővel tudatosítjuk, hogy csupán jövevények vagyunk ezen a földön. Izráel áldást mond a fáraóra. Fia, József áldássá lesz mind családja számára, mind az ország életében. Olyannyira, hogy az általa gyakorolt rend és törvény nagyon sokáig fennmarad még Egyiptom országának rendjében, szokásaiban. Isten kezében bárcsak a mi életünk is áldássá lenne! És az Istentől kapott bölcsesség, megélt törvény, könyörülő szeretet mindennapos, maradandó gyakorlattá lenne, mely szeretteinket, népünket, országunkat is felemelné, Isten felé vezetné és áldott örökségként áthatná életüket!
Fohász: „Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom! Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon! Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének! Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet" (Tégy, Uram, engem áldássá). Ámen.