1Móz 46 és 2Kor 12,1–10
(ÓSZ) „Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni" (3-4). Jákób számára nagy kihívás Egyiptomba menni, hiszen nagyapja, Ábrahám korábban már járt ott. Ő a nyomorúságból a jobb élet reményében elhagyta az ígéret földjét (1Móz 12,10-20), és akkor, ennek a nem Isten szerinti döntésnek, csúfos megszégyenülés lett a vége. Érthető hát, hogy Jákób nem akarja újból elkövetni ezt a hibát. Még akkor sem, ha most halottnak hitt fia hívja, és az ő látására kerekedne fel a hosszú útra. De az Úr Beérsebában, áldozatbemutatás után, megszólítja Jákóbot, hogy megerősítse, bíztassa, megtartó és áldó jelenlétéről biztosítsa. Így már útra lehet kelni. Oda is, ahol régebben, nem hitből fakadó döntései miatt, kudarcot vallott az ember.
Fohász: Uram! Segíts, hogy Rád figyelve induljak azokra az utakra, amelyeket Te mutatsz nekem. Köszönöm azokat a szent helyeket, templomokat, gyülekezeti, testvéri közösségeket, ahol elődeinkhez hasonlóan minket is megszólítasz: megtartó, áldó jelenlétedről, szeretetedről biztosítasz. Ámen.