2Móz 25 és Zsid 7,1–10
(ÚSZ) „Mert Melkisédek, Sálém királya, a magasságos Isten papja volt az, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta" (1). A világban oly sokan vannak, akiknek cselekedetei és szavai csak a pusztulást hordozzák. Az Istentől elfordult emberre jellemző módon „nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele" (Róma 3,13-14). Mit tehet ilyen környezetben Isten embere? Igeszakaszunkban azt olvashatjuk, hogy Melkisédek Ábrahám elé ment és megáldotta. A keserű világban „mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige" (Péld 25,11). Ma is sokan várják Isten fiainak megjelenését, akiknek szava más, mint a világ szava. Nem átkot, hanem áldást hoz. Mondj ma áldást a körülötted lévőkre! Igaz szóval dicsérd meg őket, és legyen őszintén bátorító szavad! Mosolyogj, bátoríts, add át Isten üzenetét!
Fohász: Drága Uram, add, hogy ma áldás lehessek a körülöttem lévőknek. Te adj bölcsességet, hogy tudjam, mivel bátorítsam embertársaimat, és add, hogy a Te szereteteddel forduljak mindenki felé. Ámen.