2022. március 8., kedd

2022. március 08., kedd

1Sám 21 és Mt 19,13–15

(ÓSZ) „Ekkor odaadta neki a pap a szent kenyereket, mert nem volt ott más, csak áldozati kenyér” (7). Jézus példaként említi Ahímélek tettét, aki egy szükséghelyzetben végső soron Istennek engedelmeskedett. Dávid, mivel kiválasztott, ehet Isten kenyeréből. De mi is ehetünk! Krisztus testét, Isten irgalma jeleként, kenyérként vehetjük magunkhoz. Ezért hálából azt ajánlhatjuk fel, amivel Isten ajándékozott meg bennünket. Ő irgalomból váltott meg minket, tehát nekünk is az irgalmasságot kell gyakorolnunk embertársainkon. Isten számára fontosabb az irgalmasság, mint a bevett rituálék, szokások. Vallási hagyományaink formát adnak Isten tiszteletének, segítenek átélni Isten jóságát és iránta való hálánkat. De nem szabad, hogy a hagyományok gyakorlásában elvesszen a lényeg, a szívbéli indulat, amit a szokások csak segíteni hivatottak. Jézus mondja: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Mt 9,13).

 

Fohász: Köszönjük, Atyánk, hogy nekünk adtad Jézust, az élet kenyerét, aki az örök életre táplál bennünket! Add, hogy képesek legyünk minden rászorulóval megosztani irgalmadat, és így tudjunk áldozni Neked hálával. Ámen.

események továbbiak →