1Sám 31 és Mt 22,15–22

(ÚSZ) „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” (21)! Természetes tartjuk, hogy megfizetjük az adót, a ránk kimért illetékeket. Élünk egy országban, egy településen, élünk annak javaival, szolgáltatásaival, pénzt keresünk, pénzt költünk, és az ezekre kiszabott díjakat megfizetjük, hogy működjön a rendszer, amiben élünk. Egész életünk a maga illetékeivel azonban egy nagyobb egésznek is része: Isten teremtett világának. Az azonban mégsem természetes, hogy Isten országában való életünkért, üdvösségünk reménységéért Istennek is megadjuk, ami őt illeti. Izráel – Isten törvénye szerint – javaiból tizedet ajánlott fel Istennek hálából, mert ő az adományozója ezeknek a javakak. Mi mit adunk Istennek hálából életünkért, békességünkért, mindennapi kenyerünkért és Krisztus értünk elvégzett áldozatáért, az örök életért? Itt az ideje, hogy Istennek is megadjuk, ami neki jár.

Fohász: Atyánk, mindent Neked köszönhetünk: egész életünket és az örök életet. Viszont még teljes életünk felajánlásával sem köszönhetjük ezt meg Neked, mert több évtized sem teszi ki az örök élet tizedét. Kérünk mégis, segíts mindenestül odaszánnunk magunk Neked, mert bár ez kevés, Neked mégis elég. Ámen.