2022. február 17., csütörtök

2022. február 17., csütörtök

1Sám 8 és Mt 15,10–20

(ÚSZ) „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások” (19). Az első bűneset következtében megromlott az ember belső műhelye, a szív. Távol kerültünk Istentől, és ennek az lett az eredménye, hogy hajlamosak vagyunk önmagunkat úrnak tartani. Úgy gondoljuk, hogy nekünk minden jár, mi mindent sokkal jobban tudunk, és ezért a felebarátunkra sok esetben vetélytársként vagy ellenségként tekintünk. A farizeusok is így közeledtek Jézushoz. Az ellenséget látták benne. Pedig Isten egészen mást kínál általa, mégpedig az ő Szentlelkét, aki új, tiszta szívet formál bennünk. Hadd dolgozzon benned is, hogy szíved az Úr Jézus otthona lehessen.

Fohász: Istenünk! Köszönjük, hogy minden gyarlóságunk és tisztátalanságunk ellenére sem fordítasz nekünk hátat. Köszönjük, hogy az Úr Jézus által megtisztulhatunk. Segíts, hogy ne éljünk vissza ezzel az ajándékkal, hanem Tőle kapott új szívünket ápoljuk, őrizzük és védjük, hogy egyedül csak Ő lakhasson benne. Ámen.

események továbbiak →