2022. augusztus 20., szombat

2022. augusztus 20., szombat

1Móz 10 és 1Kor 6,9–20
(ÚSZ) „Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben" (19-20)! Ritkán gondolunk úgy a testünkre, mint egy templomra. Pedig a konfirmandusok is megtanulják, „hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok" (Heidelbergi Káté). És mi mégis mennyi haszontalansággal, fölösleges idegeskedéssel, káros szenvedéllyel szomorítjuk Isten naponta, és romboljuk, öljük a tőle ajándékba kapott testünket. Te mire használod az életedet? A tested vajon nem mutat mást, mint amit a lelkeddel hiszel? A Szentlélek temploma vagy! „Légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben" (1Tim 4,12).
Fohász: Jóságos Istenünk! Bocsásd meg, hogy napról-napra szaporítjuk vétkeinket, és önmagunktól képtelenek vagyunk bármi jónak a megcselekvésére. Kérünk, adj nekünk megújult életet és hitet, hogy a Te Szentlelked templomaiként éljünk és mutassunk Rád ebben a világban. Ámen.

események továbbiak →