2Sám 16,5–14 és Róm 2,1–10
(ÓSZ) „Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az ÚR, és javamra fordítaná azt, hogy ma ócsároltak engem" (12)! Dávidot keményen szidalmazza egy Saul rokonságából való férfi. Kövekkel is dobálja, gúnyolódva örül megaláztatásának. Dávidnak volna hatalma őt elhallgattatni, katonái ugrásra készen állnak, de visszafogja őket, tűri a rágalmakat. Itt most nagyon alázatos, most a rosszat is Isten kezéből fogadja el, amint korábban a sok jót (Jób 2,10). Krisztus előképét látom ebben a lelkületben, ő is eltűrte a rágalmakat, kínokat, amikor értünk szenvedett. Meg kell hát kérdeznünk, hogy mi miként viselkedünk? Hogyan hordozzuk a hasonló helyzeteket? Látszódik rajtunk valami Krisztusból? Vagy tanítványaihoz vagyunk hasonlóak, akik égi tüzet akartak kérni egy samáriai falura, mert nem fogadták be őket (Lk 9,51-56)? Inkább „az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt" (Fil 2,5)!
Fohász: Uram, megvallom Neked, hogy sokszor nem jellemző rám az alázat, és a rosszra nem mindig felelek jóval. Kérlek azért, segíts és taníts a terhek, támadások alatt is alázatosan járni, hogy így is dicsőíteni tudjalak! Ámen.