2Sám 14,1–20 és Mt 27,45–61
(ÚSZ) „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem" (46)? Nagypéntek van. Nekünk, keresztyéneknek ez a Black Friday, a legsötétebb nap. Aki tökéletes, akiben öröktől fogva gyönyörködött az Atya, aki idelent is mindig azt cselekedte, ami Atyjának kedves, aki az Atyát soha meg nem szomorította, aki maga volt a testet öltött irgalom és szeretet, most ő a bűnösök legbűnösebbje. Emberektől megvetett, és az Atyától is elhagyatott. Az ember szíve szinte belesajdul ebbe a kiáltásba: „Miért hagytál el?" Miattunk mondta ezt ki, és miattunk lett ez feljegyezve. Hogyha valaha is úgy éreznéd, már Isten is elhagyott, tudd, hogy ez nem igaz! Őt hagyta el, hogy Téged, meg engem ne kelljen elhagynia. Hogy mi, akik a legritkább esetben gyönyörködtetjük az Atyát és a legritkább esetben tesszük azt, ami az Atyának kedves, mégis – életünk legnagyobb mélységeiben is – megtapasztalhassuk, hogy velünk van az Úr.
Fohász: Drága Úr Jézus Krisztus, ezen a napon különösen is áldalak, és hálát adok Neked áldozatodért! Őrizz meg engem magad mellett, hogy hűségedre hűséggel tudjak felelni, és soha el ne hagyjalak Téged! Ámen.