2024. szeptember 30., hétfő
2024. szeptember 30., hétfőZsolt 72 és Mt 25,14–30
(ÚSZ) „A kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután" (21)! Az ember mindig összehasonlította magát más emberekkel. Hogy milyenek az adottságai, mit ért el az életében, mit szerzett, mekkora hatalma van. Be kell látnunk azonban, hogy ez a forrása elégedetlenségünknek, irigységünknek; annak, hogy önmagunkat egyszerre becsüljük le és értékeljük túl; és tartjuk magunkat értékesnek vagy értéktelennek. Isten szabad akarata szerint mindannyiunkat megáldott valamivel, mindannyian kaptunk talentumot. Ki többet, ki kevesebbet. Ezeket azért kaptuk, hogy Isten dicsőségére és mások javára éljünk vele. Hogy használjuk azokat, ne pedig elássuk. A végső számadáskor azt fogja nézni Urunk, hogy amit mi kaptunk, azzal mit kezdtünk. Jól használtuk-e? Testvérem! Az Úr segítségével fedezd fel, hogy mit kaptál, és tanuld meg, hogyan tudsz vele szolgálni. Használd a talentumaidat!
Fohász: Uram, bocsátsd meg, ha sokszor elégedetlen vagyok magammal, az adottságaimmal, a lehetőségeimmel! Segíts felismernem, hogy mi a küldetésem, feladatom ebben a világban, és add, hogy azt teljes odaadással, hűséggel tehessem! Ámen.