1Krón 5,1–22 és Kol 1,24–29
(ÓSZ) „Istenhez kiáltottak segítségért a harcban, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne" (20). Minden ember harcol valaki, vagy valami ellen. A krisztuskövető emberrel sincs ez másképp. Sőt, rá talán hatványozottan is érvényes. Mivel szíve már gazdát cserélt, és Jézust tartja Urának, a régi főnök mindent megtesz, hogy visszacsalogassa őt. Mézesmázosan vagy csapdákat állítva. E harcok közepette sok keresztyén kiált Istenhez segítségért, de mintha a segítség mégis sokszor elmaradna. Miért? Mert bizalom nélkül fordulnak Istenhez. A Rúben, Gád és Manassé törzséből való harcosok hitték is, amit kérnek. Hittek annak, aki szabadító Istenként mutatkozott be nekik. A Gonosz elleni harcban nem elég csupán emlegeti Jézus nevét, hátha – már bocsánat a kifejezésért – szerencsét hoz. Hinni kell benne, felismerni az ő golgotai győzelmét. És meghallani szavát: „bízzatok: én legyőztem a világot" (Jn 16, 33).
Fohász: Uram Jézus! Én bízni akarok Benned! Hinni, hogy a Te zászlód alatt győzelemre viszed az én ügyemet, egész életemet. Kérlek, győzd le a bennem és a körülöttem lévő bűnt, és tartsd távol tőlem a kísértőt. Csak Te adhatsz győzelmet, senki más. Ámen.