Józs 24,1–15 és 1Jn 4,1–6
(ÓSZ) „De én és az én házam népe az URat szolgáljuk" (15)! Több százados vágy, ígéret teljesedik be. Célba ér a nép. Előttük van néhány fontos kérdés: a honvédelem dolga, a mezőgazdasági kérdések és a kereskedelmi kapcsolatok. Ám Józsué a nemzetgyűlésen egyelten napirendi pontot tűz ki, egyet kell eldönteni: kit fognak szolgálni, milyen istent? Elég széles a paletta, vonzó a kínálat Kánaánban. Nem kellene esetleg váltani egy termékenységistenre a biztos megélhetésért? Hiszen az ő Istenük negyven éven át igencsak próbára tette őket a pusztában, különösen a mindennapi kenyér dolgában. Hát, nem egyszerű! De jön a segítség: Józsué határozottan bejelenti, hogyan döntött. A csábítás ma is fennál, és nekünk is választanunk kell. Nem elég egy emelkedett pillanatban ünnepélyes fogadalommal kimondani, hogy Istenhez tartozunk. Őszinte hitből jövő mindennapos elkötelezettség kell. Az elég lesz.
Fohász: Uram, hány elhamarkodott, komolytalan, át nem gondolt ígéretet tettem már színed előtted. Bánom, hogy gondatlanul mondtam ki azokat a szavakat, mert egyszer majd tanúskodni fognak ellenem. Visszaszívni már nem lehet, de szívemből bánom. Bocsáss meg, kérlek! Ámen.