Mit jelent az Ön számára a Magyar Örökség-díj, aki mögött tartalmas, a református egyház szolgálatában eltöltött évtizedek állnak? Egyfajta elismerése, összegzése mindannak a nem kis munkának, amit tett püspökként, lelkipásztorként, művészettörténészként, íróként?

Nagyon sokat jelent, mégpedig azért, mert valóban a díj összegzése a fél évszázadot is meghaladó munkának. Először is ez azt is jelenti, hogy odafigyelnek ránk, értékelik az elvégzett munkát, s ez nagyon biztató. Nemcsak számomra, hanem mindenkinek, aki lelkiismeretesen dolgozik és nemcsak őrzi az örökséget, hanem gyarapítani is igyekszik. Egy nagyon szívemhez közeli méltatás volt önmagában ez a díj, és ahogyan felolvasták abban a bizonyos aranykönyvben, - akinek odaítélik a díjat annak munkája, életműve, amit tett, amit irt, ahogyan a közösség dolgait intézte - az a Magyar Örökség részévé válik. Így úgy érzem, hogy ahhoz a hatalmas gazdag és színes épülethez, amit Magyar Örökségnek nevezünk egy építőtéglával én is hozzájárulhattam.

Hatvan évvel ezelőtt fejezte be teológiai tanulmányait Prágában, ötven évig volt lelkipásztor, ebből  12 évig püspökként állt az Egyetemes Egyház élén egy nem is olyan könnyű időszakban. Mi volt az, ami mindig hajtotta Önt, hogy nem kell feladni, hanem küzdeni kell, amíg csak nem születik elfogadható eredmény?

Érdekes módon, ami hajtott mindvégig az egy belülről fakadó felismerés volt, hogy a lelkipásztori munka - és én valóban lelkipásztor, igehirdető szerettem volna lenni gyerekkoromtól kezdve, látva édesapám nagyszerű példáját, ami közrejátszott ebben - az egyszer csak szembesül azzal a ténnyel, az egy küldetés. Most már visszatekintve - van honnan, ha magaslatnak tekintjük a nyolcvan esztendőt vagy annál is többet - jól belátható sok minden, az összefüggések is. Kívánom minden lelkésztársamnak, hogy lelkiismeretes munka közben eljusson oda, hogy küldetést teljesít. Ez nagyon sok erőt ad, ugyanakkor véd az elbukástól, a fölösleges büszkeségtől, az elbizakodottságtól. Ha van küldője, megbízója, akinek számot kell adni, akkor a munka egészen más távlatot kap.

A legnehezebb?

Nem is a szocializmusban volt, bár az sem volt könnyű, hanem inkább a változás után, amikor a zsinat püspökké választott. Észleltem, tapasztaltam, sokszor el is keserített, hogy az egyház végül is a hősiesen végzett küzdelmében mégis beszorult kissé a templom négy fala közé. Ott lehetett keresztyén valaki, mert a közéletből kizártak bennünket. Bár mindig volt olyan lelkipásztor, aki vállalta a munka nehezét, és a tilalmak ellenére foglalkozott a gyerekekkel, ifjúsággal, személyes látogatással lelkigondozta a híveket, ami nagyon nagy jelentőséggel bírt, de mégis beszorítottak bennünket. Az a kísértés viszont komoly volt, hogy ez így van, mit tehetünk ellene. Kissé szárnyaszegett lett az egyházi élet. Amikor megválasztottak, sokat tépelődtem az Ige fölött, hogy mi az, amit sürgősen el kell kezdeni. Ez nem volt más, minthogy más irányba kell terelni az egyházat sok-sok imádság mellett és munkatársakat keresve. Nem volt jó az irányultság és az élet egészét kell szem előtt tartanunk, mint igehirdetőknek. Talán nem egészen helyes hasonlattal élve azt kell mondanom, hogy más sínekre kellett terelni, váltókon keresztül az egyház életét, hogy az intenzív legyen. A lelki mélységek felé, hogy hitben mindenki erősödjön. Ez volt az óriási feladat.

http://www.tokeslaszlo.ro/

Rozsnyói lelkészi szolgálatának idejében könyvet is ír Gömör vármegye klasszicista építészetéről, az elődöktől átvett örökségről. Miért foglalkoztatta Önt ez a téma és mi lett a munka eredménye?

Foglalkoztatott ez is, nyilván benne volt a gondolatvilágomban. Minden érdekelt, ami igaz és szép. A művészetek valóban a szépségek talajára vezetik az embert. Prágában pedig szemben találtam magamat az épített művészetnek egy olyan kincses városával, amelyet háború nem pusztított sohasem. Ott volt előttem. El kezdtem tanulmányozni, és nagyon lekötött. Amikor nem kaptam pozitív választ a kérvényemre, - mert doktorálni szerettem volna már 1968-ban - akkor úgy döntöttem, hogy nem szabad letenni a lantot, az egyházi, gyülekezeti munkát teljes egészében végezni kell, de képességet éreztem arra, hogy valami mást is tegyek a köz javára. Így szereztem művészettörténeti diplomát, ugyancsak Prágában. Megkaptam a témát, mert nem akartam választani, hiszen a husákizmusnak a kellős közepén voltunk. Harmincheten iratkoztunk be az egyetemre, mert akkoriban nagyon megcsappant a művészettörténészek száma. Egyedül voltam a csoportban nemcsak magyarként, hanem lelkipásztorként is az egész társaságban. Hagytam menni a dolgokat a maguk medrében. Jó három hónappal a diploma leadása előtt a csoportunkat vezető docensnő megkérdezte, mit választottam a szakdolgozatom témájául és hol tartok. Azt válaszoltam, hogy semmit. Szeretném, ha Ön adna nekem témát. Az a választ kaptam, hogy kedves Kolléga, Ön lelkész, mi lenne, ha megírná Gömör megye szakrális, klasszicista építészetét. De siessek, mert az idő kevés, és szerinte legalább másfél tucat templomot találok, de már abból is igen bőséges anyagot tudok készíteni. Hozzáfogtam. Megtettem azt a kb. 20-21 ezer kilométert minden érintett helyre elmenve és végül a vegyes stílusú épületeket is belefoglalva, tehát a kora és a késő klasszicista stílusúakat is, amelyeken már más, új stílusok is megjelentek az épületeken. 129 épületet találtam. Mindegyiket dokumentáltam, több mint hatvan alaprajzzal, az összest azonosítottam, megkerestem az összefüggéseket. Feldolgoztam, majd leadtam a munkát. De nem kellett megvédenem. Csak azt kérték tőlem, mondjam el, hogyan tudtam ilyen rövid idő alatt megszervezni az építészeket és helyszínelni. Elmondtam nekik. Annyi volt a megvédés, s azzal zárták le, hogy igen ritka esetben adnak le ilyen munkát, s ha igen, akkor általában csoportok. Adjam be a kandidátusi vizsgák iránti kérelmet, azaz tekintsem magam már kandidátusnak, mert nagyon minőségi munkát végeztem. Magam sem  tudtam, hogy így fog sikerülni, csak lelkiismeretesen dolgoztam. Aztán még kérték, hogy az egyházin kívül dolgozzam fel a világi építészetet. Újra megtettem a sok ezer kilométert. Egy helyre többször is ki kellett mennem, mert nem jutottam be az épületbe, vagy a tulajdonosok nem voltak otthon, esetleg nem engedtek be. A templomok tanulmányozásánál gyanút fogtak a hívek, körülvettek és közölték, ne is lépjek a bejárat felé, mert nem tudják, ki vagyok. Volt, hogy el kellett újra mennem és győzködni és megmutatni az igazolást, hogy én is lelkész vagyok. Nagyon érdekes munka volt ez. Végül az lett az eredménye, hogy könyvben is megjelent és  idáig négy kiadást ért meg. Az első két kiadás Magyarországon, a harmadik és a negyedik Szlovákiában, a Madách Könyvkiadóban jelent meg. A feldolgozott épületek között található egy olyan is, ami mar már nincs meg, mert lebontották. Ilyen érzéketlenül viszonyultak az értékes épületek iránt az akkori vezetők. De örülök neki, hogy megörökítettem, így megvan az emléke.

Ha újrakezdhetné, akkor is a lelkészi pálya mellett döntene, mivel sportolt és sikeres versenyző is volt?

Minden bizonnyal emellett döntenék. Ez ugyanis egy fantasztikus hivatás. Sok más, hasonlóan szép hivatás is van, de ez egyetemes jellegű, hiszen ez testi, lelki, változásokat hozó munka és nem lehet elszakadni attól, aki az életet adta, a Teremtő Istentől. Nem lehet csak a saját képességeinkben bízni még akkor sem, ha azt a Teremtőtől kaptuk, hanem napi élő kapcsolatban kell vele lenni és azokkal, akikhez ő küld bennünket. Ha ezt valaki végiggondolja, talán felcsillan előtte ennek a küldetésnek nemcsak a nehézsége és igényessége, hanem a gyönyörűsége is. Pál apostolt idézve: "Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban" /2 Kor 1, 12/.

Reformata, Iski Ibolya

Az előző beszélgetés itt olvasható.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Életrajzi adatok: (* 1937. ápr. 2. Abara) református lelkész, tanár, építészettörténész. Teológiai tanulmányait Prágában végezte (1958), 1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen művészettörténészi oklevelet is szerzett. A teológia doktora (1988). Református lelkészként Szalócon, Rozsnyón, Hanván, Rimaszombatban működött. 1992-1996 között a prágai Károly Egyetem előadója, 1996–2009 között a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, 2001-től a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnöke. 1971–1985 között a betléri és a krasznahorkai történeti Andrássy-könyvtár köteteit feldolgozta. Művészettörténeti kutatásai is jelentősek. 2004-2009 között a komáromi Selye János Egyetem tanszékvezetője, 2007-től a szlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke, Szent László Lovagrend tagja 2008, 2010-től  az Emberi Méltóság Tanácsának alelnöke.

Kitüntetései: Pro Gömör - 1997 – Putnok, Pro Ecclesia – 2000 – Nagyvárad, Eszterházy János -Emlékérem - 2000 - Debrecen, Pribinov kríž 2. triedy (Rudolf Schuster Köztársasági Elnöktől) 2003 – Pozsony, Tőkés László-díj - 2005- Kisvárda, Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje - 2005 - Budapest /nem fogadta el/, Bethlen Gábor-díj - 2008 - Budapest, Bocskai István Ezüstgyűrű - Rimaszombat, Bethlen Gábor-díj  - 2008 - Budapest, Károli Gáspár-díj - 2009 - Budapest, Forster Gyula Emlékérem (Magyar Köztársaság Kulturális Minisztériuma) – 2009 – Budapest, Köztársasági Elnöki Ezüstérem (Dr. Mádl Ferenctől),  Ezüstérem (Csáky Pál miniszterelnök helyettestől) – Pozsony, Bocskai István Ezüstgyűrű  - Rimaszombat, Még nem késő díj (Emberi Méltóság Tanácsának elnöke) - 2010 -  Budapest, Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (Köztársasági elnök – Schmidt Páltól) 2010 – Budapest, Pálóczi Czinke István-díj – 2017 – Rimaszombat, Magyar Kultúráért-díj, Selye János Egyetem bronz plakett, Rimaszombat Város Díja 2017, Bocskai István ezüst gyűrű másodszor - Bocsai István Társaság Díja - 2017, Magyar Örökség-díj - 2018 – Budapest.

Tagság

Zürichi Magyar Történelmi Egyesület tiszteletbeli tagsága – 2008 – Budapest - Ungarisch Historischer Verein - tiszteletbeli tagság – Zürich - Széchényi Tudományos Társaság kuratóriumi tagság - 2008 - Budapest .

Díszpolgár:Rozsnyó 1997, Szalóc 2006, Tornalja 2006, Abara 2007, Perth Amboy 2000 - Emlékplakett Joseph Vastól, a város szimbolikus kulcsátadás