Nyílt nap a teológián

2022. március 28., hétfő

Két év elteltével ismét nyílt napot tartott március 24-én a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara. Az érdeklődő gimnazista tanulók tájékoztatást kaptak a karról és a tanulmányi szakokról, illetve a nemzetközi mobilitási programokról, de betekinthettek a hallgatói életbe is, valamint részt vehettek egy bemutató órán is.

A nyílt napra mintegy huszonöt gimnazista jött el, akik között nemcsak az érettségi előtt álló, pályát és hivatást választók voltak, hanem olyan másodikosok és harmadikosok is, akik még csak gondolkodnak a továbbtanulási lehetőségeken. A megjelenteket Görözdi Zsolt egyetemi docens, a Rendszeres és gyakorlati teológiai tanszék vezetője köszöntötte, majd ismertette a programot, amelynek részét képezte egy nyereményjátékkal egybekötött ismeretfelmérő teszt is.

A Református Teológiai Kart, illetve a tanulmányi programokat Somogyi Alfréd dékán mutatta be. Előadását a teológia szó elemzésével kezdte: „Mi a teológia“ – tette fel a kérdést, majd elmondta:  A teo és a logosz, az Isten és a szó kapcsolatából tevődik össze, ami az Istenről szóló tudományt jelenti.

„A teológia, illetve a diakónia-missziológiai-szociális gondoskodás szak pedig az Úr szolgálatára készít fel bennünket, vagyis arra, hogy az emberek között ebben a világban annak a szeretetnek a megnyilvánulását és azt a szeretetet tudjuk megmutatni, hirdetni és terjeszteni, amivel a mindenható Isten van az irányunkban” – foglalta össze bevezetőjében a karon való tanulmány célját a dékán, majd azzal folytatta, hogy a református lelkipásztor nagyon sok esetben úgy jelenik meg, főleg a fiatalok előtt, mint valami elzárt világnak, nagyon régi dolognak a képviselője.

„De ez nem igaz, hiszen a lelkészi pálya nem azt jelenti, hogy a nap huszonnégy órájában csak a Bibliával foglalkozunk, mert szeretjük az Úr Jézust” – nyomatékosította a dékán, majd néhány jó néhány, nemzetközi szinten is elismert, illetve még ma is szolgáló református lelkipásztorok rövid pályafutásán keresztül demonstrálta, hogy aki teológiát tanul vagy lelkészi pályára készül, az még az élet bármelyik más területén is elmélyülhet a későbbiek során, illetve ott is sikeres lehet.

„Komoly dolog lelkésznek lenni, de nem savanyú” – jegyezte meg a dékán, majd rövid történelmi visszatekintést tett a református teológus képzést illetően. Elmondta, hogy az első világháború után 1925 – 1939 között Losoncon működött református teológia, majd a 2. világháború utáni évektől egészen 1994-ig Prágában, cseh nyelven képezték a jövendő lelkipásztorokat. 1994-től 2004-ig Komáromban, a Calvin János Teológiai Akadémián működött a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak a saját lelkészképző intézete. A Selye János Egyetem 2004-es megalakulásától kezdve pedig a Református Teológiai Karon készítik fel gyülekezeti szolgálatra a jövendő lelkészeket.

Ismertette a kar tanulmányi programjait is. A református teológia ötéves, osztatlan, mesterfokozattal záruló képzési szakot, valamint a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakot, amely egy hároméves alap- és egy kétéves mesterképzésből áll. A karon tudományos fokozatot is lehet szerezni. A doktori iskolán a nappali tagozat három, a levelező tagozat négy évig tart. Ezen kívül képeznek docenseket, professzorokat is, illetve kinevezhetik őket.

A középiskolás érdeklődőknek egy kis betekintést adott abba is, hogy mi mindent tanulnak a Református Teológus Kar hallgatói a Bibliaismerettől kezdve az egyház- és vallástörténeten, illetve a dogmatikán keresztül egészen a klasszikus ókori bibliai nyelvekig, gyakorlati teológiáig.

Somogyi Alfréd a karon működő négy tanszékről is adott némi izelitőt, illetve elmondta azt is, hogy lehetőség van a nappali és levelező tagozat mellett akár individuális tanulmányi rendet is választani. Szólt a tanulmányi ösztöndíjról is, valamint arról, hogy a hallgatók hol végezhetnek gyakorlati szolgálatokat. Téjékoztatásul elmondta, hogy a teológus hallgatók nagy ünnepek idején legációs szolgálatra jelentkezhetnek a református egyház gyülekezeteibe, a diakónusok pedig egyházi vagy világi intézményekben: gyermekotthonban, árvaházban, szociális intézményekben készülhetnek fel jövőbeli szolgálatukra.

„Kapcsolatunk van minden magyar református teológiával a Kárpát-medencében. Ide tartozik Pápa, Budapest, Sárospatak, Debrecenben, Kolozsvár, ahová részképzésre lehet jelentkezni. Az Erasmus-program keretében pedig a hallgatók ösztöndíjasként szintén tanulhatnak egy-egy szemeszteren keresztül akár Skóciában, a Fülöp-szigeteken vagy Dél-Koreában is” – mondta tájékoztatása végén Somogyi Alfréd dékán.

A jelenlévőknek egy rövid, hat kérdésből álló, tudásszint felmérő tesztet is kiosztottak, amelynek a megválaszolása bizonyára senkinek sem okozott gondot. A nyílt nap végén a kisorsolt diákok ajándékot kaptak.

Majd három 25-25 perces időkeretes bemutató óra közül választhattak a gimnazisták. Az egyik előadást Görözdi Zsolt egyetemi docens, a Rendszeres és gyakorlati teológiai tanszék vezetője tartotta.

„A teológiai és a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakok képzésének egyik feladata az, hogy önmagunkat is megismerjük, hiszen Istennek és embernek a szolgálatába is állunk. Az életünk eseményeinek az értékelésére egy nagyon provokatív módot választottam. Olyan képsort vetítettem le, amely egy karambolt ábrázolt, s aminek a következtében teljesen tönkre ment az autó, sofőrje azonban túlélte a balesetet. Azt a kérdést jártuk körbe, hogy miért történnek ilyen dolgok, s vajon ez volt-e az Isten akarta vagy  az ember túlkapásait eredményezi-e az ilyen eset. A diákokkal arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy ha valaki túl él egy ilyen balesetet, annak vajon mi lehet az értelme, mit lehetne belőle levonni, illetve mire tanít bennünket a megmenekülés“ – mondta a bemutató óráját összegezve Görözdi Zsolt.

Stredl Teréz pszichológus, az Alkalmazott Tudományok Tanszékének docense az önismeretről, a ki vagyok én kérdéséről, a miben látom a jövőmet témakörben tartott előadást. Elmondta, hogy a mi kultúránkban nem nagyon divik az önismeret, holott a mai világban nagyon nagy szükség van az önmenedzselésre, de ehhez a készségeket nem mindig tudjuk átadni, ha nem figyelünk oda tudatosan.

Elmondta, hogy az önmagunk megismerését szolgálja például a beteg gyerekek között, a Bátor táborban való önkéntes munka. De például az is, hogy ki hogyan viszonyul egy olyan almához, amelyhez nem szabad hozzá nyúlni. Többféle reakciót vázolt fel ezzel kapcsolatban. Elsőként azt a lehetőséget említette meg, hogy vannak, akik ügyet sem vetnek az almára, mert úgy tanították őket, hogy ami tiltva van, azt nem szabad megérinteni. Mások nagyon szeretnék elvenni az almát, közelebb is mennek hozzá, de mégsem veszik el. Míg vannak olyanok, akik meg is érintik, ennek ellenére ott hagyják a helyén a gyümölcsöt. Viszont vannak, akiket nem zavar a tiltás sem: elveszik, mert kell nekik – hangsúlyozta többek között az előadó.

Csík György, az Alkalmazott Teológiai Tanszék adjunktusa az érdeklődőknek a diakóniai munkába próbált betekintést nyújtani. Bár mint mondta, néhány perben nagyon nehéz beszélni a szeretetszolgálatról, mert az egyfajta életforma is, amelyben keretében fontos az emberismeret, de a lelkiség az, ami meghatározza a tevékenységünket. Amikor a diakóniáról beszélünk, meg kell értenünk hogyan viseltetik velünk Krisztus, mert nekünk is hasonlóképpen kell viszonyulnunk felebarátainkhoz, embertársainkhoz. Másrészt pedig fontos az is, hogy ezt a folyamatot hogyan csináljuk. Jézus szellemisége megismertet minket, hogy milyen a másik ember s megtanít elfogadni őt. S tudnunk kell azt is, hogy szorult helyzetében, betegségében, egyedül létében mire van szüksége. Erről beszélgettünk, illetve próbáltam példákon keresztül megvilágítani a jelenlévőknek a diakónia lényegét – mondta Csík György.

Kinczer Adrianna, a Selye János Egyetem mobilitási koordinátora tájékoztatta a hallgatóságot a nemzetközi mobilitási programokról, az ösztöndíjakról, valamint a magyarországi minisztérium által támogatott Makovecz-programról is, amelyen keresztül lehetőség van akár egy szemesztert eltölteni valamelyik magyar nyelvű Kárpát-medencei felsőoktatási intézményben is: Erdélyben, a Vajdaságban vagy Magyarországon. 

Somogyi Máté teológus pedig a hallgatói életbe nyújtott betekintést.

A Református Teológiai Kar tanulmányi programjairól bővebb információ itt található.

A felvételi vizsgára való jelentkezési lap beadásának határideje a református teológia osztatlan mesterképzésére és a missziológia, diakónia, szociális gondoskodás szak alap- és a mesterképzésre, illetve a doktori képzés nappali és levelezős tagozatára 2022. június 30.

A felvételi vizsga időpontja 2022. július 7.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →