A virágvasárnapi történetben arról olvasunk, hogy Jézus Jeruzsálemhez közeledve elküldött tanítványai közül kettőt a közeli faluba, hogy hozzanak neki egy szamárcsikót, amelyen még nem ült senki. Azt is elmondta, hogy ha valaki megkérdezné, hogy miért viszik el azt az állatot, csak annyit mondjanak: „az Úrnak van szüksége rá”. Az evangéliumok leírásából tudjuk, hogy minden a Jézus által jelzett módon történt, még a párbeszéd is lezajlott. Elgondolkodtató, hogy a gazda nem kérdez tovább. Nem firtatja, hogy mit akarnak vele kezdeni, mi haszna lesz neki ebből, esetleg mikor kerül vissza hozzá az állat. Szüksége van rá az Úrnak, hát akkor rendben van. Tessék, mehet, vigyétek…!

Milyen egyszerű is ez így. Minden különösebb mérlegelés nélkül adja a gazda a szamarát, és részese lesz az üdvtörténetnek. Egy állat, egy szamár, egy kicsiny részlet, ami által mégis egy ősi zakariási prófécia teljesedik be (Zak 9,9).

Elgondolkodtató és ugyanakkor megindító, hogy bár minden az Istené, ő mégis minket, embereket von be a maga tervébe, sőt általunk viszi véghez szándékát. Ha csak Jézus jeruzsálemi bevonulását vagy a nagypénteki és húsvéti eseményeket nézzük, abból is az látszik, hogy Isten emberek által cselekszik. Említhetnénk cirénei Simont vagy Józsefet Arimátiából, de folytathatnánk a sort az asszonyokkal, akik elsőként értesülnek a feltámadás híréről, és viszik az örömüzenetet.

Urunk ma is hasonlóképpen cselekszik, és ma is embereket használ fel terve megvalósításához. Nem azért, mert másként nem tudná tervét e világon megvalósítani, hanem mert ő egyszerűen így akarja. Szamárcsikó helyett talán már mást kér tőlünk. Olykor talán az időnkre van szüksége, aminek minden másodpercét egyébként is tőle kapjuk. Néha a tudásunkat kéri, mert azzal segíthetünk az egyház, a gyülekezet növekedésében. Máskor a hitünkről szóló bizonyságtételt követeli meg, mert így akar másokhoz szólni. Olykor az anyagi javainkra tart igényt, mert az ő földi egyházának építésére vagy mások megsegítésére való összeget a mi pénztárcánkban helyezte el. És kéri az odaszánt, szolgáló életünket, mert saját családunk, környezetünk vagy a világ evangelizálását, a húsvéti örömüzenet hírüladását ilyen módon tervezte el. Bizonyos, hogy a mostani időkben is általunk akar cselekedni az Úr, s rajtunk keresztül akar háború elől menekülő életeket befogadni, éhezőket jól lakatni, remegő lelkeket vigasztalni, a háborúságban is békességet adni.

Sokféle helyzetben és különböző módon szól hozzánk, és kér, indít bennünket cselekvésre. Nem azért, mert nem tudna nélkülünk cselekedni, hanem mert minket is terve megvalósulásának részesévé akar tenni: részessé az egyház építésében, a feltámadás evangéliumának terjedésében, lelkek megmentésében, mások üdvösségének munkálásában. Ő kér, megbíz, felhatalmaz, használ, mert ránk, gyarló, sokszor kicsinyhitű, de mégis megváltott és szeretett gyermekeire van szüksége. A feltámadott és élő Úrnak van szüksége rá(d)!

Reformata