Legelső kapcsolata a zsigárdi gyülekezettel 2021-ben kezdődött, amikor felkérték, hogy helyettesítőként tartson egy vasárnapi istentiszteletet. Még ma is élénken emlékszik erre az alkalomra, hiszen egy súlyos témáról prédikált: Lót feleségének történetéről és engedetlenségéről. Az ige kapcsán arról is szólt, hogy az Úr a hegyre menekülést parancsolja, ami képi üzenetként arra hív, hogy ne a múlt felé tekintsünk vissza, hanem előre, a „Golgota-hegy” felé.

„Arra nem emlékszem pontosan, hogy a napi ige vagy az akkori élethelyzetem hatására választottam-e ezt az igeszakaszt. Mivel ez a szolgálat még a koronavírus-járvány idejére esett, az istentiszteleten mindössze 25–30 fő vett részt. Ezzel szemben a bemutatkozó istentiszteleten már jóval többen jelentek meg a hívek közül.”

Tóth Krisztián lelkipásztor

Miután az egyházközség előző lelkipásztora, Iván István harmincnyolc évnyi szolgálat után, hetvenéves korában, 2020-ban nyugalomba vonult, a gyülekezet vezetése új szolgálattevőt keresett a megüresedett állás betöltésére. Pályázatot írtak ki, de maguk is cselekvően tettek a megfelelő lelkipásztor kiválasztásáért. Volt ugyan más pályázó is, de a Komáromi Református Egyházmegye egyik munkatársa azt javasolta: hívják meg a közel négy évig Komáromban beosztott lelkészként tevékenykedő Tóth Krisztiánt. A presbitérium erre kapcsolódva megnézte az egyik YouTube-csatornán elérhető istentiszteletét, majd a zsigárdi gyülekezet akkori gondnoka, Baranyay Alajos telefonon közölte vele a presbitérium egyhangú döntését: őt szeretnék meghívni a megüresedett lelkészi állás betöltésére, mivel úgy vélték, személyében megtalálták a leendő lelkipásztorukat.

„Tudom, hogy az első alkalom benyomásai – amikor az ember különösen készül, és igyekszik a legjobb oldalát mutatni – meghatározóak, ugyanakkor óhatatlanul eltérnek a későbbi tapasztalatoktól” – mondja Tóth Krisztián. – „Úgy gondolom, fontos, hogy a gyülekezet jól átgondolja a döntését, hiszen egyetlen alkalom alapján még sok minden nem derül ki a lelkészről. Például az sem, hogyan viszonyul az emberekhez, mennyire adakozó lelkületű, vagy milyen a személyisége. Ilyenkor számos kérdés felmerülhet, amelyek később problémát okozhatnak, ha nem tisztázódnak időben. Az én helyzetem annyiban volt különleges, hogy korábban nem találkoztam személyesen a gyülekezettel, és nem is gondoltam volna, hogy egy rögzített istentisztelet alapján keresnek majd meg.”

Mint mondja, onnantól kezdve, hogy megkeresték és kiválasztották őt, szorosabbra fűződött a kapcsolatuk. A járvány miatt azonban másfél évet kellett várni a szolgálat megkezdéséig. „Örülök és büszke is vagyok arra, hogy olyan gyülekezetbe kerültem, amely kijelentette: nekik Tóth Krisztián kell. Ez a mai napig jólesik” – emlékszik vissza a lelkész, aki elárulja: a várakozási időszakban más, lelkipásztort kereső gyülekezet is megkereste őt, de azokat visszautasította.

„Engem a zsigárdiak feltételek nélkül is akartak. A másfél éves várakozás alatt is tartottuk a kapcsolatot, ami hol erősebbnek, hol lazábbnak bizonyult. Megvallom, hosszú idő volt, de a vége felé már annyira megbíztak bennem, hogy a helyi közösség tagjaival közösen egy háromnapos egyházi gyermektábort is szervezhettem. Segítségként a komáromi fiatalokat is elhoztam magammal. Az a tábor még teljesen más volt, mint amit már itteni lelkipásztorként szerveztem.”

Amikor az egyházközség vezetése jelezte a komáromi egyházmegye esperesének, Szénási Szilárdnak, hogy Tóth Krisztián beosztott lelkészt szeretné meghívni az egyházközség élére, akkor el is indult az ezzel járó hivatalos folyamat. Hamar kiderült azonban egy akadály: a szabályok szerint csak felszentelt lelkészt lehet megválasztani, ami Tóth Krisztián esetében még nem történt meg, bár 2020 szeptemberében sikeresen letette a második lelkészképesítő vizsgáját. A járványügyi korlátozások és az időnként elrendelt templombezárások miatt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nem tudott ünnepi zsinatot összehívni  (egy kivételével), amelyen felszentelhették volna az arra jogosult lelkészeket.

„Emiatt a meghívási folyamat el sem indulhatott volna. Vis maior helyzet alakult ki, de mindkét fél – én és a gyülekezet is – kitartottunk egymás mellett” – teszi hozzá a lelkész azzal, hogy nagyon jó érzés volt számára ezt megtapasztalni.

Beiktatás 2022 októberében 

A felszentelésre végül 2022. április 1-jén került sor, majd az ismételten elindított lelkészválasztási folyamat eredményeként 2022. június 1-jétől hivatalosan is megválasztották a zsigárdi egyházközség lelkipásztorának, bár az ünnepélyes beiktatására csak az adott év októberében került sor.

„A hivatal elfoglalása után az első teendőm a református családok meglátogatása volt. Utólag hálás vagyok, hogy ezzel a nem könnyű feladattal kezdtem el az itteni szolgálatomat. Bekopogtattam a családokhoz – sokszor talán szemtelenül is –, mert szerettem volna megismerni a híveket. Megtudni róluk egyet s mást. Például, hogyan élnek, kereszt díszíti-e a falat, a Bibliát meglátom-e polcon vagy valahol a szekrényen, esetleg megjelölték-e az ajtójukat piros fonallal? Ezek a benyomások és információk segítettek abban, hogy tudjam, kik azok, akihez vasárnaponként az igei üzenetet intézem”.

Mint mondja, a mai napig ezekből az első tapasztalatokból építkezik. Az elején előre egyeztették, kihez mikor látogat el, bár volt, akivel többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült találkozni – ezt végül elengedte. „El kell ismerni, valakinek terhes lehet a lelkész otthoni fogadása, mások viszont teljesen nyitottak voltak, amiből később barátságok is szövődtek. A legnehezebb dolgom a szomszédokkal volt. Felmerült bennem, hogy vigyek-e pitét, mint az amerikai filmekben, de az nem az én stílusom. Végül sok időbe telt, mire sikerült a találkozásokat megszervezni. Nem tudom, hogy ez követendő módszer-e, de ha újrakezdhetném, akkor is így csinálnám, mert rendkívül hasznosak voltak ezek a látogatások” – meséli a lelkész. Hozzáteszi: ez még az ismerkedés időszaka volt, amikor még nem lehetett előre látni, ki lesz az, akire később is lehet számítani a közösségi életben.

Szívügye a közösségépítés

„Ma már látom, mit tettem jól vagy rosszul az elején. Sok alkalmat szerveztem, de rájöttem: a rendezvényektől még nem lesz közösség. Nem az számít, hogy tele legyen a templom. Ha ez lenne a cél, meghívnék egy ismert énekest, aki miatt megtelnének a padsorok, de az ott lévők attól még nem kovácsolódnának közösséggé. Úgy éreztem egy idő után, inkább a lelki épülés irányába kell elmozdulnunk. Tudatos döntés, hogy az utóbbi időben nem szervezünk koncerteket. Volt, aki jelentkezett, hogy jönne adventkor, de megmondtam: egyelőre csak az istentiszteletnek adunk helyet. Legyen a gyülekezet egy olyan sziget, ahol az ember el tud csendesedni, megpihenhet és elmélyülhet. Nem jó a folytonos zsongás; kell egy hely, ahol tisztán az igére figyelhetünk. Ugyanakkor látom a változást: kezd kialakulni egy erős mag, egy olyan közösség, amelynek tagjai minden alkalommal itt vannak, és bármikor számíthatunk rájuk.” 

Tóth Krisztián elmondta, hogy a közösségformálást szolgálják a téli időszak gyermek-bibliaismereti versenyei is, amelyekbe általában 10–12 gyermek kapcsolódik be. Ez a fajta tudáspróba a felnőttek körében is népszerű: a közelmúltban harmadik alkalommal, mintegy hatvanan vettek részt a megmérettetésen, ahol Zsigárdot két csoport képviselte.

„Az ezekre való készülés is mély lelki élményt ad, hiszen minden csoporttal külön foglalkozunk. A résztvevők nemcsak tudást kapnak, hanem lelki töltetet is. A felkészülés alatt szinte minden nap járt nálunk valamelyik csoport. A felnőttekkel a bibliatanulmányozás is könnyebben ment: leültünk a konyhaasztalhoz, kávéztunk és igét olvastunk. Ezek az alkalmak mindannyiunkat megerősítettek. A kátéórák is egyre tartalmasabbak és élménydúsabbak, és már gondolkodunk egy ifjúsági csoport elindításán is, mert lenne rá igény. Az idősebbek számára a bibliaóra jelenti a közösségi élményt, a gyerekeknek pedig az istentiszteletek alatti vasárnapi iskola nyújt lelki felüdülést.”

Tóth Krisztián és Tóth Molnár Évi

A lelkész örömmel osztja meg, hogy nagy áldást jelent számára a felesége, akire igazi társként támaszkodhat a szolgálatban. Évi korábban a komáromi gyülekezetben presbiterként a vasárnapi iskolásokkal foglalkozott, és már a házasságkötésük előtt tudta, hogy itt is folytatni szeretné ezt a szolgálatot, tehermentesítve ezzel lelkipásztor férjét.

A szót átveszi a felesége, aki elmondja: amikor Krisztián még csak udvarolt neki néha látta a Zsigárdi Református Egyházközség Facebook-oldalán oldalán megosztott képeket a vasárnapi iskoláról. Az ott látottakból úgy ítélte meg, hogy Zsigárdon minőségi munka zajlik, és tapasztalt, ügyes segítők foglalkoznak a legkisebbekkel.

„Természetes volt számomra, hogy ha Zsigárdra kerülök, én is kiveszem a részem a gyermekek hitbeli neveléséből. Ennek kapcsán közös megbeszélést tartottunk az akkori vasárnapi iskola vezetőivel. Jeleztük, hogy nem ragaszkodunk ahhoz, hogy én fogjam össze a gyermekfoglalkozásokat, hiszen ők helybeliek. Mivel a férjem ezt a feladatot nem tudná a szükséges módon ellátni, felajánlottam: ha szeretnék folytatni a munkát, tegyék nyugodtan, ha viszont átadnák, szívesen vállalom.”

Öröm a gyerekekkel való foglalkozás

Mint mondja, nagy örömet jelent számára a gyermekekkel való foglalkozás, amelynek révén a helyi gyerekeket és családokat is jobban megismerte. Úgy látja, nem tökéletes az a mód, ahogyan kislányuk születése óta összehangolja a vasárnapi iskola munkáját, ugyanakkor hálás azért, hogy a vezetők lelkiismeretesen és precízen végzik szolgálatukat, és átvették azokat az alkalmakat is, amelyeket korábban ő tartott. Kiemeli a gyülekezet nyitottságát is, hogy megemlékeznek a jeles alkalmakról – anyák napjáról, apák napjáról és gyermeknapról –, amelyek színesítik a vasárnapi iskola életét. Ilyenkor a gyermekekkel kézműves foglalkozásokat tartanak, majd az istentisztelet végén rövid vers kíséretében adják át a saját készítésű ajándékokat az édesanyáknak, nagymamáknak, édesapáknak és nagypapáknak. Gyermeknap alkalmával pedig a gyülekezet ajándékozza meg a legkisebbeket.

Tóth Molnár Évi és a kis Dóra

„Zsigárdon olyan vasárnapi iskolai vezetők szolgálnak, akiken látszik: nem csupán „letudni” akarják az alkalmakat, hanem becsületesen készülnek, és igyekeznek olyan élményt adni a gyerekeknek, amely közelebb viszi őket Jézushoz, és megszeretteti velük a közösséget, a vasárnapi iskolát” – teszi hozzá.

Elmeséli, hogy vannak alkalmak, amikor egyszerűen csak játszanak. Amikor télen lehullott az első hó, a férjével arról beszélgettek, talán annak örülnének a legjobban, ha azon a vasárnapon egyetlen gyerek sem jönne el, hanem inkább a havazást élveznék. Számukra ugyanis nem az a cél, hogy a gyerekek kényszerből vagy „koloncként” járjanak, hanem hogy örömmel kapcsolódjanak be. Ráadásul a téli időszakban sokat imádkoznak a gyerekek a hóért is.

„Alapvetően azt látom, hogy a gyerekek szeretnek kézműveskedni, nyitottak és érdeklődnek a történetek iránt. A vasárnapi iskola vezetői komolyan készülnek, én pedig mindig ámulok, mennyi energiát fektetnek abba, hogy hétről hétre érdekes foglalkozásokat készítsenek a gyerekek számára” – tette hozzá Tóth Molnár Évi.

A vasárnapi iskola többé-kevésbé igazodik az iskolai tanévhez, így az iskolaév elején elkészítik az éves tervet, amelyben meghatározzák, milyen témákkal fognak foglalkozni, mikor lesznek azok az alkalmak, amikor mindenki a templomban van. Ezek közé tartoznak a konfirmációk és a karácsonyi fellépés. 

Az előre meghatározott alkalmakat felosztják a vasárnapi iskolai vezetők között. Aki az adott hétvégén szolgálatot tud vállalni, beírja magát egy közös táblázatba, így mindenki számára átlátható, ki foglalkozik majd a gyerekekkel. Előfordul azonban, hogy egy-egy alkalom több segítőt igényel – például anyák napi készülődéskor, amikor versikéket tanulnak vagy kézműveskednek. Ilyenkor gyakran besegítenek a már konfirmált fiatalok, sőt olykor a konfirmandusok is.

 „Mostanra a vasárnapi iskolában is kialakult egy állandó, elkötelezett mag, főként a helyi gyülekezeti tagok gyermekeiből és unokáiból. Egy-egy alkalomra, megemlékezésre azonban távolabbról, sőt más gyülekezetekből is érkeznek gyerekek. Ilyenkor mindig hangsúlyozzuk a szülőknek, hogy minden gyermeket szeretettel várunk. Előfordult ugyanis, hogy a felhívást csak a rendszeresen járókra értették. Ezért a férjemmel közösen úgy döntöttünk, egyértelművé tesszük: a vasárnapi iskolai alkalmak teljesen nyitottak minden gyermek számára – felekezeti hovatartozástól függetlenül, akár azoknak is, akik csak alkalomszerűen vannak jelen a templomban. Bár vasárnapi iskolának nevezzük, a foglalkozások légköre nem iskolaszerű – ezt a gyerekek is többször megjegyezték. Próbáltunk velük együtt új nevet találni, de eddig nem született jobb elnevezés.”

Mint mondja, nem az a cél – mint az iskolában –, hogy a részvétel kötelező legyen. Bár a rendszeresség örömteli, a legfontosabb mégis az, hogy a szülő nyugodtan figyelhessen az igére a templomban, ne a csitítgatással teljen el az idő, s addig a gyermeke a neki befogadható módon hallhasson Isten igéjéről, tanuljon Jézusról.

„Amit én magammal hoztam Komáromból az többek között az a szokás, amit ott kezdtem bevezetni: a közös imádkozás. A gyerekekkel kiválasztottunk három dolgot, amiért hálát adtunk és három dolgot, amiért közösen imádkoztunk az alkalom végén. Mindig elhangzott a részemről az, hogy ha szeretnének, akkor ők is imádkozhatnak egyfajta imaláncot alkotva. Hetek teltek el és csak a témákat határoztuk meg közösen, de csak én imádkoztam. Egyszer csak az egyik kisfiú jelezte, szeretne imádkozni. Nagyot dobbant a szívem, s megörültem, de őt hallva rájöttem, egy versikeszerű imát mond. De mindenképpen dicséretre méltó volt, mert erre a többiek is felbátorodtak, és ők is imádkoztak, méghozzá a saját szavaikkal. A kisfiú később elárulta, az imát Krisztián tiszteletes bácsi tanította nekik. Meg is állapítottuk, hogy az egyikünk – a férjem – vetett, én pedig arattam.

Mostanra már Zsigárdon is folytatjuk ezt a szokást. Nagyon megörültem, mikor az egyik kisfiú azt mondta, azért adjunk hálát, hogy a papája nem indul el túl korán a templomba, így ő is tud hozzá csatlakozni és így el tud jönni a vasárnapi iskolába. Ez nagyon megérintett, s mondtam, imádkozunk ezért. Majd jeleztem is a nagypapának, hogy mit kért, a kisunoka, miért adjunk hálát. Szépek ezek a pillanatok, áldás, hogy átélhetünk ilyeneket hétről hétre.

Egyébként a tapasztalatok vegyesek: van gyermek, akit csak elküldenek és egyedül jön, mást elhoznak a kapuig, de van szülő, aki a gyerekével együtt jár a templomba. „Ez a legjobb, mert egyfajta misszió a számunkra, hogy megszólítsuk a szülőket is.

Bibliaismereti versenyen

Tóth Krisztián arról is beszélt, hogy érkezésekor nagy volt a lelkesedés és a kíváncsiság, ennek köszönhetően akkor többen jártak templomba. „Az idősebb kollégák azonban előre figyelmeztettek: ez természetes jelenség, az újdonság varázsa idővel elmúlik, és végül a hűséges templomba járók maradnak, akik jönnek, ha esik, ha fúj. A szélesebb réteg – ahogyan másutt is – inkább a nagyobb ünnepek alkalmával vagy különleges események idején vesz részt az istentiszteleteken.”

Ismertette a megválasztása óta végzett lelkipásztori szolgálata során tapasztalt istentiszteleti látogatottság alakulását is. Elmondta, hogy kezdetben átlagosan ötvenkét fő vett részt az alkalmakon, két év elteltével azonban ez a szám negyvenötre csökkent. Szentestén és húsvétkor ugyanakkor akár 130–140-en is ellátogatnak a templomba, esküvők alkalmával pedig még ennél is többen.

„Ezek az alkalmak mindig javítanak a statisztikán, de tavaly már ezeket a tömegeket vonzó, hat ünnepi istentiszteletet mellőztem az átlag kiszámításakor, és a legnagyobb megdöbbenésemre továbbra is megmaradt a 45-ös átlag. Látjuk a változást, hogy a fiatalok is kezdenek rendszeresen járni. Valamelyik istentiszteleten negyvenen voltunk, abból kilenc fiatal: öt vasárnapi iskolás, négy konfirmandus. Ez újdonság a gyülekezet számára és nagy öröm is, hiszen amikor felnézünk a karzatra, látjuk ott ülni a fiatalokat.

Mára alaposan megcsappant a hívek száma

Egy alkalommal, a vasárnapi templomlátogatottság kapcsán példaként említettem a felcsúti Puskás Stadiont, ahol gyakran szóvá teszik a foghíjas lelátókat. Elmondtam a híveknek, hogy egy mintegy kétezer fős faluba négyezer fő befogadására alkalmas stadiont építettek, így nem reális elvárás, hogy a helyiek hétről hétre megtöltsék. Valamennyire mi is hasonló helyzetben vagyunk. Amikor a mi templomunk épült a 18. században, a türelmi rendelet után – 1784 környékén –, még jóval több református élt a faluban, így az ülőhely is több volt. A templomnak van egy hátsó része, amelyet „szegények házának” neveznek, mert amikor még annyian jártak az istentiszteletekre, hogy a templom megtelt, a kevésbé tehetősek ott állhattak az alkalmak alatt. A kitelepítések és egyéb borzalmak miatt azonban alaposan megcsappant a hívek száma.

Mintegy húsz évvel ezelőtt, a templom teljes felújításakor kényelmesebbé tették a padokat, így az ülőhelyek száma 240-re csökkent. A statisztikai adatok szerint Zsigárd 1800 lakosából jelenleg 300 reformátust jegyeznek, és ebben már mindenki beletartozik. Ehhez képest a negyvenfős átlag látogatottság reális: nem várható el, hogy hétről hétre megtöltsük a templomot. Most már látom, kik alkotják a magot, de van lehetőségem szólni a ritkábban járókhoz, a szélesebb körnek is. Az elmúlt hónapokban olyanok is csatlakoztak hozzánk, akik a faluban élnek, de korábban nem jártak templomba. Ez nemcsak eredmény, hanem kegyelem is – tette hozzá a lelkész.

Zsigárdon igyekeznek minden korosztályt megszólítani, ami alapvetően működik is, a vasárnapi iskolás korosztálytól egészen a korfirmandus korosztályig. Ez utóbbiak felkészítési ideje egyről két évre módosult, de a már konfirmált fiatalokat is igyekeznek megtartani a közösség számára.

Tóth Molnár Éva elmondja: mivel férjének szívügye az ifjúsági munka, igyekeznek a fiatalokat közelebb hozni a gyülekezethez. Ennek érdekében havonta egyszer Vágmenti ifjúsági alkalmakat szerveznek a környékbeli lelkészekkel közösen VÁGMENTIFI néven, de folyamatosan gondolkodnak azon is, hogyan érhetnék el még jobban a helyi fiatalokat.

„Sokat beszélgettünk a férjemmel arról is, hogyan lehetne a konfirmáció után lévő fiatal felnőtteket bevonni a gyülekezet életébe. Projektkoordinátorként nem volt ismeretlen számomra a projektek világa. Egy alkalommal el is kísért egy projekttalálkozóra. Amikor ott a többi résztvevővel beszélgettünk, hamar kiderült, nem vagyunk egyedül ezzel a jelenséggel: magyarországi szervezetek és erdélyi gyülekezetek is azon dolgoznak, hogy vonzóbbá tegyék közösségeiket a fiatal felnőttek számára. Meg is indult egy közös ötletelés, hogyan foghatnánk össze ennek a célnak az érdekében, és így született meg a FAITH EXCHANGE projekt, amely kifejezetten 18-25 év közötti fiatalokat szólít meg és amelynek a megvalósítása a KA152-YOU – Youth Exchange Erasmus+ program támogatásával jelenleg is folyik.

”Hiszem, hogy ha egy fiatal egyszer a közösség tagjává válik, a kialakult kapcsolatok már meg tudják tartani. Az én esetemben, Komáromban a konfirmációm után egy kedves házaspár csak annyit mondott: nagyon örülnek, hogy itt vagyok és a gyülekezet része lettem.  Nagyon jólesett, hogy volt egy ilyen közelítés.

Tóth Krisztián kiemeli: „A közeljövő feladatai közé tartozik a gyülekezet történetének feldolgozása. Jelenleg az ehhez szükséges anyagok gyűjtése zajlik, és már számos érdekes adat került elő. Kiderült többek között, hogy a 20. század elején milyen összegekért és milyen pénznemben vásároltak földeket, illetve olyan épületeket, amelyek ma már nem tartoznak a gyülekezet tulajdonába. Ezek fontos részletek, amelyekről érdemes beszélni. A tervek között szerepel a gyülekezeti honlap befejezése, valamint életútinterjúk készítése az idősebb generáció tagjaival. Amennyiben a fiatalokat célzó pályázatok sikeresnek bizonyulnak, a program folytatását is tervezik. Bár mindez jelentős energiabefektetéssel és adminisztrációval jár, ha áldás kíséri, a befektetett munka megtérül.”

Az egyházközség bölcsődéje 2023-ban nyitotta meg kapuját, és a sikeres kezdés után újra várják a kicsiket. „Érezzük a nehézségeket a bölcsőde megtöltésével kapcsolatban, hiszen volt már olyan szülő, aki az utolsó pillanatban, a szerződés aláírása előtt gondolta meg magát és végül nem hozta el a gyermekét. Jelenleg üresen áll, de amint mutatkozik az érdeklődés, máris indulhat a foglalkozás” – fűzi hozzá a lelkész.

Elmondja, hogy az iskolai hittanoktatás keretében rendszeresen találkozik a fiatalokkal. Amikor 2022-ben idekerült, még huszonhét hittanost tartottak számon, jelenlegi számuk negyven.

„A gyülekezet mindig is életképes volt: olyan emberek élnek itt, akik szeretnek és tudnak is tenni a közösségért. Talán annyi változott az utóbbi időben, hogy jobban összecsiszolódtunk. Amikor megérkeztem, szinte azonnal elkezdtük az evangelizációs alkalmak szervezését. Az első és a második alkalom is nagyon jól sikerült, a harmadikra azonban már kevesebben jöttek el – valószínűleg túl sűrűn követték egymást ezek az események. Az ott elhangzott bizonyságtételeket ugyanakkor a mai napig emlegetik a hívek, különösen azokat, amelyek a mindennapi életből vett példákra épültek. Tavaly nem szerveztünk evangelizációt: nem mondtunk le róla, de jelenleg nem tartjuk időszerűnek.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a „kierőltetett” alkalmak kevésbé vonzzák az embereket, míg más eseményeknek kézzelfogható gyümölcse van. Koncertjeink jótékonysági célt szolgáltak, minden alkalommal gyűjtöttünk valamilyen ügyre vagy rászoruló megsegítésére – ezek mellé a gyülekezet mindig odaáll, és készséggel segít.

A családi napokat minden évben megszervezzük. Tavaly ezt egybekötöttük az egyházmegyei nőszövetségi találkozóval, de a tapasztalatok alapján úgy látjuk, jobb, ha ezen a napon elsősorban a gyülekezet tagjai vannak jelen. Célunk az ifjúsági alkalmak elindítása is.”

Idén kilenc konfirmandussal foglalkozunk, tavaly heten fejezték be a felkészülést. Rajtuk kívül még négy, húsz év alatti fiatal tartozik ehhez a korosztályhoz, így összesen mintegy húszan vannak. Közülük többen már segítőként kapcsolódnak be a nyári táborokba: keresik a szolgálati lehetőségeket, és igénylik a máshol szervezett ifjúsági alkalmakat is.

Zárásként egy kedves történetet idéznek fel: „Azt nem tudom, hogy a gyülekezet nem bánta-e meg, hogy engem választott, bár hétről hétre mindig hangsúlyozzák, mennyire szeretnek bennünket és örülnek nekünk. Mi is szeretünk itt lenni, érezzük a megbecsülést, és azt, hogy valóban a tenyerükön hordanak bennünket. Ahogy itt mondják, mi még "jött-mentek’" vagyunk, de amikor a kislányunkról esik szó, mindig hozzáteszik: ő már nem jött-ment, ő már zsigárdi. Ez számunkra is sokat jelent.”

Tóth Krisztián története Zsigárdon nem csupán egy szolgálati hely elfoglalásáról szól, hanem két fél egymásra találásáról is. Ahol a lelkipásztor nem fél bekopogni az ajtókon, és ahol a gyülekezet kész kivárni a számára „egyetlen” szolgálattevőt, ott a közösség alapjai valóban szilárdak. A cél immár közös: megőrizni a templomot a csend és a lelki feltöltődés szigeteként, miközben tovább épül az a közösség, amely egy emberként állt ki mellette.

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, Töltésy Rudolf, Zsigárdi Református Egyházközség